Kiderült, hogy a kóla fontos része az újságíró-életnek. Hiába, ébren kell maradni, és hát őszintén: ki szereti a Red Bull ízét. Szóval, miután rájöttem, hogy az amerikai boltban csak amerikai Coca-colát lehet venni (és annak az íze tudniillik más, mint a világ többi részén), ráálltam a Dubai-ból érkező kólára, amelyet a kantinban lehet kapni. Egy francia kolléga, Paul, aki éppen egy dokuntumfimen dolgozik, bevallotta: neki is kell a kóla, de csak a Coca-Cola. Anyukája kolumbiai, és megbeszéltük, hogy mindketten biztosak vagyunk benne, hogy a Coca-Colában van valami. De nem bánjuk. Viszont mindketten utáljuk a Pepsit.

Aztán a sors úgy hozta, hogy Paul és én mentünk ki Majvand megyébe, hogy megnézzük, hogyan védik Kandahar határát a kanadai katonák, a britek elől menekülő táliboktól. Az előretolt álláson napi élelmiszeradagokat ettünk, vizet ittunk, éltük a katonák kemény, nem túl komfortos életét. A csapat hangulatának, harci kedvének egy-egy dobozos ital- és édességszállítmány érkezése nagyon jót tett. A miénknek is.

- Ezt el ne mondd senkinek - nyújtotta oda Paul egy kacsintás mellett a dobozos Pepsit. Nekidőltünk a napfényben a tank kerekeinek, és kinyitottuk a dobozt. Hú, de jól esett. És röhögtünk magunkon. Ez - eddig - a mi titkunk marad. A kandahari bázisra visszaérkezve persze mindketten Cola-colát iszunk megint.

Pár nap múlva észrevettem, hogy Joe, a kanadai Globe and Mail napilap munkatársa Pepsit iszik, de folyamatosan.

- Hogy lehet Pepsit inni?

- Hogy lehet Cocát inni? A Pepsi a következő generáció itala. A Pepsi lázadók itala, a Coca meg az estabilishmenté - mondta.

Nahát, kiderült, hogy Afganisztánban tényleg dúl a civilizációk háborúja. Az egyik a Pepsié, a másk a Cocáé.

Arab gyártmányú üzemanyag haditudósítóknak