Perre mentek a Kossuth tériek

Bíróság előtt kérnek elégtételt a Kossuth téri tüntetők, mert szerintük jogellenesen oszlatta fel demonstrációjukat tavaly október 23-án a rendőrség. A Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője, Gonda László és több mint kétszáz társa által kezdeményezett pert tegnap tárgyalta első alkalommal a Fővárosi Bíróság.

Grespik László, a felperesek jogi képviselője azzal érvelt, hogy a rendőrség által lefoglalt tárgyak olyan hétköznapi használati eszközök voltak, amelyek nem adtak volna okot a téren "kempingező" csoport eltávolítására. Szerinte a kés az étkezéshez, a zokniba tömött benzines faszén meg a tűzgyújtáshoz kellett. Az ügyvéd állítja: a 23-án délután az Astoria környékén kialakult spontán tüntetés feloszlatása is törvénysértő, mert annak oka kizárólag az volt, hogy a rendőrök nem engedték vissza az embereket a Kossuth térre.

A rendőrség álláspontja viszont az, hogy minden jogszerűen történt, hiszen a téren az embereknél talált eszközök egyértelműen arra utaltak, hogy a tüntetés elveszítette békés jellegét. Tény, hogy akkor többek között benzineskannát, kalapácsokat, baltákat, csőkulcsokat és vasgolyókat is találtak. A délutáni tömegoszlatás kapcsán pedig elhangzott: a spontán tüntetés törvényi szabályozása nélkül az ilyen demonstrációt fel kell oszlatni. A bíróság a következő alkalommal meg kívánja hallgatni az érintetteket is, ezért várja a listát arról, hogy kit melyik tüntetésen ért vélelmezett jogsérelem. A tárgyalás időpontját azonban nem tűzték ki, mert Grespik az érdeklődésre tekintettel a legnagyobb termet akarja, ám erről az ügyben eljáró bírónak még egyeztetnie kell.

Földvári Ferenc és Lanczner Ferdinánd, "Satu"
Földvári Ferenc és Lanczner Ferdinánd, "Satu"
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.