Négy kérdésből három bukott

- Nem mondok le, és úgy, mint eddig, a tíz főből álló testület pártatlan és jogilag megalapozott döntéseit fogom képviselni - jelentette be az Országos Választási Bizottság (OVB) elnöke tegnap. Szigeti Pétert a múlt héten Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szólította fel a távozásra, mert ő is aláírt egy nyílt levelet, amelyben Kupper András volt fővárosi frakcióvezetőt (Fidesz-MKDSZ) "nácimosdatónak" és "nyilasmentegetőnek" nevezték. A bíróság megállapította, hogy Kupper nem adott okot a minősítésre.

Szigeti hangsúlyozta: a polgári demokráciák ismert jelensége, hogy pártpolitikusok megpróbálják befolyásolni a közjogi döntéshozó testületeket, nyilatkozataikban pedig igyekeznek prejudikálni, miről miként határozzanak. Az sem szokatlan, hogy a döntéseket kétségbe vonják, ám az elnök szerint más a politika és más a jog, és a bizottság tagjai mindig ez utóbbi keretei között maradnak. Szigeti ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a nyílt levelet egy évvel OVB-taggá történő választása előtt írta, és tudott róla a Fidesz fővárosi frakciója és a pártja is. Ezért furcsállja, hogy most szólítják fel lemondásra, hiszen ilyen alapon - fogalmazott - egy tudományos diákköri dolgozat miatt is a fejét követelhetnék.

Az Országos Választási Bizottság tegnap fontos döntéseket is hozott. A Magyarok Világszövetsége négy újabb népszavazási kezdeményezése közül hármat elutasítottak. A művi meddővé tétel általános tilalma kapcsán azzal érveltek, hogy ez az Alkotmánybíróság által is elismert önrendelkezési jog alaptörvényt sértő korlátozását jelentené. A "kiskorúakkal kapcsolatos mindennemű pornográfia" törvényi tiltását és büntetését kezdeményező indítvány kapcsán a testület arra az álláspontra helyezkedett, hogy a kérdés nem egyértelmű, így a jogalkotó eredményes referendum esetén sem tudna érdemben mit kezdeni vele. Hasonló következtetésre jutottak az idegenek tömeges vagy szervezett betelepítésének tilalmára vonatkozó kérdésről is. Az OVB tagjai szerint tisztázatlan, hogy ki az idegen, mi a betelepítés, és az mikor minősülne szervezettnek vagy tömegesnek. Állva maradt viszont a kettős állampolgárságra vonatkozó, a 2004-es népszavazáséval teljesen megegyező indítvány.

Szigeti Péter
Szigeti Péter
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.