Nagymező utcai védelem

Birtokvédelmi eljárást indít a Nagymező utcai mélygarázs építtetője ellen Terézváros önkormányzata, miután a beruházó tegnap tudatta: kivitelezője - az ő kérésükre - nem hagyja el az építési területet.

Mint arról beszámoltunk, az ügyészség február végén megóvta a Nagymező utcába tervezett, és a civilek által hevesen támadott garázs építési engedélyét, majd a Fővárosi Közigazgatási Hivatal új engedélyeztetési eljárásra kötelezte a befektető WK Bt.-t.

Nem sokkal később Terézváros jegyzője visszavonta a mélygarázsépítés kivitelezője, a Murus Zrt. burkolatbontási engedélyét, s kötelezte a céget, hogy legkésőbb március 14-ig adja át a területet az önkormányzat vagyonkezelőjének. A Murus azonban - az építtető felszólítására - nem mozdult a Nagymező utcából.

Mint Verók István polgármester korábban utalt rá, különböző jogi lehetőségeken rágódtak; szóba került, hogy erőszakkal, a rendőrség segítségével foglalják vissza a terepet, de ezt gyorsan elvetették. Másik lehetőségként maradt a birtokvédelmi eljárás, ezzel viszont az volt Verókék baja, hogy a hónapokig tartó procedúrával bebetonoznák az állapotot.

Tegnap azonban kiderült, nincs más megoldás, a WK Bt. ugyanis jelezte: nem mozdulnak, amíg a döntésre kijelölt XIII. kerület nem hoz határozatot. Az angyalföldiek február végén felfüggesztették az engedélyezési eljárást. A kerület sajtóreferensétől, Gellért Lajostól megtudtuk: a felfüggesztés a jövő hónap elején jár le - tekintve, hogy nem határozathozatal, hanem a kézhezvétel időpontját kell figyelembe venni.(B. T.)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.