Történelmi megállapodás Észak-Írország jövőjéről

Ian Paisley tiszteletes és Gerry Adams első közvetlen megbeszélésének eredményeként május 8-án létrejöhet a hatalom megosztásán alapuló kormányzás Észak-Írországban.

Jó úton halad Tony Blair politikai öröksége: hat hét múlva megalakulhat Belfastban, Észak-Írország székvárosában a brit koronához hű, protestáns és az Ír Köztársasághoz húzó, katolikus erők együttműködésén alapuló koalíciós kormány.

A brit kormányfő nyárra tervezett visszavonulása és az Ír Köztársaságban esedékes parlamenti választások előtt még időben megvalósuló lépésről hétfőn döntött Ian Paisley, a legnagyobb ulsteri párt, a Demokratikus Unionisták (DUP) karizmatikus vezetője és Gerry Adams, az Ír Köztársasági Hadsereg politikai szárnya, a Sinn Fein elnöke. Az agg tiszteletes első ízben állt közvetlenül szóba korábbi ősellenségével.

A megegyezéshez elkerülhetetlen volt London kompromisszuma az után, hogy korábban többször is hangoztatta, vagy megalakul március 26-án a kormány, vagy Ulster búcsút mondhat az autonómiának és az irányítás végérvényesen visszakerül a westminsteri parlamenthez. A stormonti nemzetgyűlés munkáját 2002 októberében függesztették fel, miután a Sinn Fein kémkedés gyanújába keveredett a parlament épületében és összeomlott a pártok közötti bizalom.

Valamennyi megszólaló emelkedett hangnemben méltatta a DUP és a Sinn Fein megállapodását. Tony Blair „a Brit-szigetek lakói és történelme” szempontjából egyaránt fontosnak nevezte Ian Paisley és Gerry Adams „figyelemreméltó” találkozóját, amely az elmúlt tíz év munkájának megkoronázása volt. A kormányfő, aki munkáspárti rekordként több mint tíz éve lesz hatalmon, mire a korábbi ádáz ellenségek egységkormányt alakítanak, mindig is kulcsfontosságúnak tekintette az északír megbékélés politikáját. Ennek szellemében született meg 1998 áprilisában a felekezeti alapon történő hatalommegosztásról szóló ún. „nagypénteki” egyezmény.

A háromezer halottat követelő véres zavargásoknak véget vetett 1997-es tűzszünet óta a legkisebb brit tartomány dinamikus fejlődésnek indult és ennek a Gordon Brown pénzügyminiszter, Blair várható utóda által múlt héten kilátásba helyezett gazdasági támogatások újabb lökést adnak.

A radikális nézeteiről ismert Paisley tiszteletes arra való hivatkozással kért „hosszabbítást” a brit kormánytól, hogy az északír protestáns közösség meggyőzéséhez több időre van szükség. A következő hat hétben meg akar bizonyosodni arról, hogy a Sinn Fein valóban kész együttműködni a brit biztonsági erőkkel, melyeket korábban részrehajlónak tartott a protestánsok iránt.

Az „északír politika patriarchájaként” emlegetett 81 éves DUP-vezető ígéretet tett arra, hogy a hátralévő időben megteszi a szükséges előkészületeket és május 8-án megkezdődhet a koalíciós kormány „érdemi munkája”. Ulster arányosan gyorsabban növekvő katolikus közösségének megnyugtatására elmondta, a végrehajtó hatalom fejeként „nem csak a DUP szavazótáborát, hanem Észak-Írország teljes lakosságát kívánja szolgálni”.

Gerry Adams, aki elévülhetetlen szerepet játszott az IRA fegyverarzenáljának megsemmisítésében és ezzel áttörést ért el az antagonisztikus ellenfelek megbékítésében, tisztában van azzal, milyen nehézségekkel fog járni a „narancsszínűek” (DUP) és a „zöldek” (az ír újraegyesítésért harcoló Sinn Fein) közötti együttműködés. Paisley tiszteletes soha nem rejtette véka alá a nacionalisták iránti megvetését, így nem fog könnyen menni a mindennapos együttműködés kijelölt helyettesével, a korábban az IRA katonai vezetésében szolgáló Martin McGuinness-szel.

(London)

Gerry Adams Sinn Fein-elnök
Gerry Adams Sinn Fein-elnök
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.