Demcsák megy - mielőtt megérkezett volna

Demcsák Zsuzsa visszalépett a kormányszóvivői poszttól - tudatta maga az érintett közleményben az MTI-vel hétfőn. "Nem kívánok újabb kommunikációs front, a tarthatatlan pártpolitikai adok-kapok folytatásának ürügye lenni a radikális ellenzék számára" - indokolt Demcsák. Gyurcsány Ferenc nemcsak tudomásul veszi jelöltje döntését, hanem sokra is tartja.

Az elmúlt hetek támadásai ellenére is szilárd maradt az elhatározásom, és nem változott az ok sem, amelyért elvállaltam a kormányszóvivői feladatot: a magam lehetőségeivel is támogatni akarom a kormánykoalíció reformjait - írta Demcsák Zsuzsa. Hozzátette: "a jelenlegei helyzetben azonban úgy ítélem meg, hogy azzal segítek a leginkább, ha a kormányszóvivői felkéréstől elállok". Mint fogalmazott, támogatás és segítség akart lenni a munkában, nem pedig teher, illetve ürügy újabb pártpolitikai támadásokhoz.

Kormányszóvivőnek lenni a szakma csúcsa, mint írta, ez önmagában is elegendő magyarázat volna arra, miért vállalta a megtisztelő felkérést. "A főszerepet mégis az játszotta a döntésemben, hogy szerettem volna a drukkolásnál, a passzív támogatásnál többet tenni Magyarország sikeréért" - jelentette ki.

Közölte, számított támadásokra. "Elsősorban a jó néhány éve készült fotóim miatt, amelyeket ma is ártatlan és ártalmatlan, kétszeres édesanyaként is vállalható, ízléses fotóknak tartok, még ha időközben be is láttam: épp eléggé előzmény- és folytatás nélküli kirándulás volt ez a fotózás a számomra ahhoz, hogy az életem akkor se lenne szegényebb, ha történetesen soha nem került volna sor e képek elkészítésére". Számoltam azzal is, hogy férjem korábbi üzleti kapcsolatai szintén felkeltik majd a sajtó érdeklődését - írta, majd hozzátette: váratlanul érte azonban az, hogy az ország politikai megosztottsága mára a tények elismerését és tiszteletben tartását is felülírja.

Kiemelte, hogy "a sajtó bizonyos orgánumai azt a hamis látszatot igyekeztek kelteni, hogy az elmúlt hetek során gyakran idézett ügyekben a férjem cégei - és ezáltal a férjem - ellen folytak eljárások". A valóság azonban ezzel szemben az, hogy ezekben az ügyekben, a monogrammal jelölt személyeknek nem a férjemmel közös vállalkozásai esetében indult, vagy van folyamatban eljárás, azaz: a sajtó által idézett ügyekben a férjem nem érintett, a bűnözőként emlegetett személyekkel sem személyes, sem üzleti kapcsolatban nem áll - tette hozzá.

Mint írta, a szüleit ért igaztalan támadások mellett legjobban a blogjának - internetes naplójának - egyik félmondata kapcsán kitört vihar viselte meg. Hozzátette: "nem véletlen, hogy ez a támadás fájt a legjobban: ez volt ugyanis az egyetlen, amelyet jogosnak éreztem, első perctől kezdve értettem, és egyet is értettem a kritikusok felháborodásával". Demcsák Zsuzsa az említett internetes naplójában, "a bölcsi-keresés kálváriája" című bejegyzésében az egyik bölcsődével kapcsolatban egyebek közt elmarasztalóan említette: "Találkoztam itt Bélukával, akinek a ruháit hetente egyszer mossák ki a szülei és csak egy váltás ruhája volt (...)".

A visszalépett szóvivőjelölt közleményében most azt írja: mindemellett sem magánszempontok miatt döntött a visszalépés mellett. "Nem kívánok azonban újabb kommunikációs front, a tarthatatlan pártpolitikai adok-kapok folytatásának ürügye lenni a radikális ellenzék számára" - tette hozzá.

"Amiatt pedig, hogy Magyarországon ma túl gyakran kell a kisebbik rossz mellett dönteni, nem az én szégyenem, hanem azoké, akik e döntést saját győzelmükként ünneplik majd" - zárul a közlemény. Demcsák Zsuzsa április másodikától lett volna a Magyar Köztársaság kormányának új szóvivője, azonban már hetekkel a hivatalba lépése előtt kritikák érték.

Gyurcsány tudomásul veszi a döntést és kiáll Demcsák mellett

Gyurcsány Ferenc nemcsak tudomásul veszi Demcsák Zsuzsa döntését, hanem sokra is tartja, annak indoklását tiszteletre méltó gesztusnak tekinti - közölte a Kormányszóvivő Iroda az MTI-vel hétfőn. A közlemény szerint a miniszterelnököt a Demcsák Zsuzsára irányuló össztűz nem ingatta meg korábbi döntésében: kiállt és kiáll ma is mellette.

Demcsák Zsuzsa a feladattól való elállását azzal indokolta: nem akar alkalmat adni arra, hogy a kormányzati munkával kapcsolatos közbeszéd, azon belül is az ellenzék kommunikációja a jövőben se a lényegről, hanem a személyeskedő vádaskodásról szóljon. "Ez az önzetlen lépése a kormányfő értékelése szerint újabb jele annak, hogy helyes volt Demcsák Zsuzsa mellett dönteni" - áll a közleményben. A Kormányszóvivői Iroda hozzáteszi: ami Demcsák Zsuzsával történt, az újabb bizonyítéka annak a szomorú jelenségnek, ami a politika radikalizálódásával, a közélet megosztottságával írható le. A kormány a jövőben is azon lesz, hogy ezeket a viszonyokat normalizálja - zárul a közlemény.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője hétfőn újságíróknak azt mondta: Demcsák Zsuzsa visszalépése nem menti azt a tényt, hogy Gyurcsány Ferenc egy olyan kormányszóvivőt választott, aki lenézi a szegény embereket, és akinek a férje "meglehetősen gyanús", "nehezen védhető" üzleti kapcsolatokkal rendelkezik. Az új arisztokrácia egy magához illő szóvivőt akart választani, és bár Gyurcsány Ferenc erkölcsi szintje rendkívül alacsonyan van, bebizonyosodott, hogy Magyarország mégis többet érdemel annál, mint hogy ilyen kormányszóvivője legyen - tette hozzá.

Ideiglenesen Gál J. Zoltán a szóvivő

Ideiglenesen Gál J. Zoltán a kormányszóvivő - jelentette be maga a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára hétfőn. A miniszterelnök kabinetfőnöke hozzátette: a sajtóval továbbra is a Kormányszóvivői Iroda tartja a kapcsolatot.

Demcsák: a családom is megkönnyebbült


Egyelőre nem foglalkozom a jövővel, most pótolom a gyerekeim nélkül töltött időt - nyilatkozta Demcsák Zsuzsa az MTI-nek hétfőn, miután visszalépett a kormányszóvivői poszttól. Mint mondta, a családja is megkönnyebbült, hogy így döntött, mert őket is folyamatosan támadták.

Folyamatosan védekező pozícióba kényszerültünk, pedig valójában nem volt miért védekeznünk. Ez nagyon idegőrlő helyzet - mondta. A történetekkel kapcsolatban még annyit mondott: csalódottság van benne, mert végig azt gondolta, hogy a végső ítéletet a szakmai teljesítménye alapján fogják majd kimondani róla. Felidézte, sokáig erőt és hitet adott neki, hogy hónapokon keresztül tartó szakmai előkészítő munkával választották ki erre a posztra. Az MTI kérdésére kijelentette: még korainak tartja, hogy azon gondolkodjon, milyen munkát vállal a jövőben. "Bízom abban, hogy kapok még olyan komoly feladatot, mint amilyen ez a mostani volt" - fűzte hozzá.

Gál J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára március elsején jelentette be, hogy Danks Emese kormányszóvivőt Demcsák Zsuzsa váltja. Az államtitkár a kormányszóvivő-váltás okaként akkor azt mondta: ami megváltozott, az semmi más, az a politikai helyzet. Hozzátette: az új típusú politikai kihívások igénylik a szervezeti és személyi átalakulást.

Az új kormányszóvivő megnevezése után március közepén a Magyar Nemzet című napilap azt írta: a kormányszóvivőnek kinevezett Demcsák Zsuzsa férjével, Kiss József vállalkozóval lapinformációk szerint üzleti kapcsolatban állt Sz. István, akit bűnszervezet vezetésével, működtetésével, illetve a diósdi kettős emberölés megrendelésével gyanúsít a rendőrség.

Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke minderre reagálva sajtótájékoztatón azt mondta: a Fidesz nagyon határozottan azt javasolja a kormánynak, hogy ne nevezze ki kormányszóvivőnek Demcsák Zsuzsát. A Fidesz alelnöke a leendő kormányszóvivő szerinte érzéketlenségről tanúskodó blog-bejegyezéseit kifogásolta, amelyek véleménye szerint sértik az emberek többségét, főként a szegény családokat.

(forrás: MTI)

Demcsák Zsuzsa
Demcsák Zsuzsa
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.