Október 23: bírósághoz fordultak Gondáék

A Fővárosi Bíróságtól kéri Gonda László és 225 társa annak kimondását, hogy a rendőrség jogszerűtlenül oszlatta fel tavaly október 23-án a Kossuth téri tüntetést, és jogellenes volt az aznap délutáni rendőri oszlatás is. A per első tárgyalását hétfőn tartották.

A felperesi képviselő, Grespik László szerint a rendőrség által a téren lefoglalt eszközök - kések, balták, zokniba töltött benzines faszén - a "kempingezéshez" használatosak, márpedig a Kossuth téren egy ideje már "kempingezés" folyt. Példaként hozta, hogy a kést a kenyér kenéséhez, a zokniba töltött benzines faszenet a tűzgyújtáshoz akarták használni.  

Mint mondta, délután azért alakult ki spontán tüntetés, mert a rendőrség nem engedte vissza a Kossuth térre az embereket.

A BRFK képviselője szerint viszont a rendőrség eljárása jogszerű volt. A tüntetők egy csoportja nem akarta elhagyni a Kossuth teret 23-án hajnalban, ami megalapozta a rendezvény feloszlatását. A megtalált fegyverek a rendőrség szerint egyértelműen mutatják, hogy a rendezvény elvesztette békés jellegét, ekkor pedig már kötelessége a rendőrségnek a feloszlatás.

A délutáni oszlatással kapcsolatban pedig az a rendőrség álláspontja, hogy a törvény nem ismeri a spontán tüntetést, csak a bejelentettet és a nem bejelentettet, a nem bejelentettet pedig fel kell oszlatni.

Koltai György, a bírói tanács elnöke bejelentette: a következő tárgyaláson meg kívánja hallgatni a személyesen érintett feleket a Kossuth téri rendezvény feloszlatásáról. A tárgyalás napját azért nem tűzte ki a bíróság hétfőn, mert a felperes ragaszkodott hozzá, hogy a sok érdeklődő miatt a Fővárosi Bíróság legnagyobb termében tartsák a tárgyalásokat, és a többi bírával egyeztetni kell arról, mikor szabad az a terem. A felperes jogi képviselőjének május 10-ig kell benyújtania az összegzést arról, hogy a felperesek közül ki melyik rendezvényen vett részt.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.