Ahhoz hogy a szemünkkel valóban térbeli (a mélységet és a dolgok távolságát is érzékelő) képet lássunk, szükség van a háromdimenziós valóságra, és mind a két, egymástól bizonyos távolságra lévő, különböző "nézőpontú" szemre. A két szem kétféle, kismértékben különböző képet küld az agyba, ezek egymásra vetítéséből készül el odabenn a térbeli látvány.

Kétdimenziós képekből is lehet 3D-s látványt varázsolni különféle trükkökkel. Ezek közül a legkézenfekvőbb, hogy két kamerával (a két szem két nézőpontját utánozva) két felvételt készítünk ugyanarról. Utána már csak azt kell megoldani, hogy a két kép két monitorról a két szemen át jusson az agyunkba, úgy, hogy az egyik szemünkkel csak az egyik, a másikkal pedig csak a másik monitort nézzük (erre az egyik lehetséges, de nem túl kényelmes módszer, hogy a két képernyőt egy egészen az orrunkig érő fal választja el egymástól).

Egy új magyar fejlesztés arra mutat példát, hogy a kétféle kép egyetlen monitoron is megjeleníthető, és mégis el lehet érni, hogy az egymásra vetítés csak az agyban történjen meg, létrehozva a térbeli látványt. Ehhez egyrészt olyan tévéadás kell, amelyben az egyes képkockákon egymás után hol a "bal", hol a "jobb" kamerával felvett képek láthatók. Egy gyorsan forgó, átlátszó és átlátszatlan elemekből álló körszemüveg révén a képernyőt egyszerre mindig csak az egyik szem látja, s ha a forgást és a képek váltakozásának frekvenciáját összeigazítják, a bal szembe mindig a bal, a jobb szembe pedig mindig a jobb kamera képe érkezik. Az pedig csak a sebességtől és a frekvenciától függ, hogy a képeket felvillanó kockákként vagy folytonos mozgóképként érzékeljük. A szabadalmi leírás szerint a körszemüveget egy sisakba építette bele a feltaláló, ez segít a mozgás kiegyensúlyozásában.

A kétféle kép egyidejű sugárzása nem jelent műszaki problémát. Amennyiben a szemüveg tömeggyártásra kerül, egy példányt tízezer forint alatti áron meg lehetne vásárolni.