A "semmi különös" rendezés (a román Andrei Serban munkája), a kifogástalan többi szereplő, de még a nagyszerű tenorpartner, Roberto Alagna is hanyagolható - itt mindent ural és tarol a 35 éves, gyönyörű krasznodari szoprán, akinek egy hamis mozdulata nincs, s akiből Massenet zenéje oly természetességgel tör elő. Szemének egyetlen villanása sem más, mint Manon tekintete, nincs az a tapsvihar, ami ebből kizökkenti. A sok közeli miatt a helyszíni élménynél leleplezőbb közvetítés nézője csaknem négy óra múlva meggyőződéssel vallja: szó nincs arról, hogy Anna Netrebkót látta volna, nem, Manon Lescaut volt az, aki énekelve elmesélte saját sorsát.

Ez volt Netrebko első igazi bécsi bemutatója - eddig csak átvett korábbi rendezésű szerepeket. S ez volt az első előadás, amelyet már osztrák állampolgárként, bécsi lakhellyel élt meg, vagy ahogy ő mondta, ennyi időt egyfolytában még soha nem töltött Bécsben. Kevesebb mint öt év telt el azóta, hogy Thomas Hampson partnereként egy rendezését tekintve vitatott Don Giovanniban a salzburgi fesztiválon feltűnt, s megállíthatatlanul megindult felfelé. Ahogy közvetlen munkatársai, a rendezők, a karmesterek - köztük a legnagyobbak - mondják, lelkiismeretes felkészüléssel, elkötelezett munkával, de látható életörömmel. Vagyis, ami ebben a Manonban történik, az nem egyéb, mint Netrebko valós lényének megjelenítése, kislányosan szeleburdi mozdulatok, szenvedély, öröm és szomorúság.

Előadás előtt és után is így van ez: a Konzerthaus zsúfolásig megtelt termének közönsége maga is tapasztalhatta ezt egy beszélgetésen. Nem valamiféle sztárral, önmaga fontosságával tisztában lévő dívával találkozhattak rajongói, teljes természetességgel válaszolt a kérdésekre, mesélt a mindennapokról. Hogy előadás előtt kerüli ugyan a nagyobb erőfeszítést, a nehéz ételeket, de nincsenek különösebb szokásai. Vagy hogy a Manon nagyon nehéz volt, hiszen franciául kellett megtanulnia, s az első próbákon a nehéz részeket a karjára írta, onnan olvasta. Szeret Bécsben lenni - igaz, New Yorkban és otthon, Oroszországban is -, és élvezi az új feladatokat. Már tanul németül. Jó volt legújabb CD-jének bemutatója - afféle Harry Potterként éjfélkor találkozott az első vásárlókkal a legnagyobb zeneboltban.

Unatkozni nincs idő, 2012-ig betelt a naptára. Bécsbe mindig visszatér. A szerepformálásban részt vesz, persze (nem beszélve a spontán megnyilvánulásairól), de szívesen hallgat a rendezőre. Egy bizonyos pontig: ha egyéniségével ellentétes dologra kap instrukciót, akkor ott nemet mond. Hogy mi lesz, ha majd nem lesz kedve vagy hangja az énekléshez? Hát akkor majd abbahagyja - mondja nevetve. És lekváros palacsintát fog sütni a bécsi lakásában.

Alagna és Netrebko