Bolsevik arcú antikommunizmus

A populizmus lengyelországi és közép-európai térhódítását elemezte az Európai Unió 50. születésnapján a New York Timesban közölt cikkében Adam Michnik.

A rendszerváltás egyik legismertebb lengyel személyisége, a Gazeta Wyborcza főszerkesztője úgy véli, hogy a térség évtizedekig vágyott a szabadságra, de most, hogy végre megkapta, egyelőre nem tud megfelelően élni vele.

A jobboldali lengyel kormánykoalíció, ahelyett, hogy előrevinné, visszafordítja az országot, George W. Bush konzervatív retorikáját ötvözi Vlagyimir Putyin politikai módszereivel. A jelenség azonban nem egyedülálló. Szlovákiát etnikai populista koalíció vezeti, amelynek egyik pártja a magyar kisebbség kiűzését javasolta. Magyarországon a miniszterelnök elismerte, hogy válaszként azokra a követelésekre, amelyeket a kormány nem tudott teljesíteni, "éjjel-nappal" hazudott. A jobboldali populista ellenzék erre azzal válaszolt, hogy "áruló kommunista disznó"! Csehország elnöke pedig sorozatosan tesz EU-ellenes kijelentéseket.

A populizmus Michnik szerint egyaránt ölthet nosztalgikus posztkommunista és bolsevik arcú antikommunista formát, s ezeket kombinálhatja is. Közös magva a változástól való félelem és a szabadság elől való menekülés. A változások vesztesei állnak így bosszút a folyamatok nyertesein. Lehet, hogy a populisták választási győzelmeihez hozzájárult a változások levezetőinek a vesztesek drámája iránti siketsége, ám az ígéreteket a populisták sem tudják valóra váltani.

Az EU-csatlakozás mérlege azonban mindenképpen pozitív, a világ megnyílt a lengyelek előtt, az ország modernizálódik, s még rossz kormány alatt is demokratikus és szuverén marad. Michnik úgy véli, hogy a lengyelek megtanulták, hogyan kell megvédeni szabadságukat, és a következő választásokon ezt be is fogják bizonyítani.

Adam Michnik 2004-ben Budapesten
Adam Michnik 2004-ben Budapesten
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.