Ez még nem a bankkártyások Kánaánja
"Ha lehet, törekedjünk arra, hogy mindenütt hitelkártyával fizessünk" - áll egy az Egyesült Államokról szóló útikönyvben. A virágnyelven megfogalmazott intelem lényegében azt jelenti: a korlátlan szabadság hazájában a lesajnáló pillantások mellett könnyen inzultusnak is kiteheti magát az a turista, aki zsebében turkál a gyűrött dollárokért. Ott ugyanis jobbára csak az fizet kézpénzben, akinek takargatnivalója van.
A hazai helyzet jobbára anynyiban rímel a nyugati gyakorlatra, hogy már nálunk is minden háztartásban találni bankkártyát. A Magyar Nemzeti Bank 2006-os összesítése szerint 7,7 millió bankkártya volt forgalomban - az üzemanyagkártyákat nem számítva -, ami 10 százalékos növekedés 2005-höz képest - papíron. Ebből ugyanis továbbra is vajmi kevés villan meg az áruházi kasszáknál: a GfK Hungária adatai szerint tavaly a háztartások bevásárlásaik mindössze öt százalékát bonyolították le ily módon, ami az általuk regisztrált kiskereskedelmi élelmiszer-forgalom 13 százalékát jelentette.
S hogy ki használja a bolti kasszánál való fizetésre a plasztikkártyát, az jobbára korosztály, iskolázottság és lakóhely függvénye - mondja Dietz Gusztávné, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) munkatársa. De ettől függetlenül az emberek többsége továbbra is alapvetően bizalmatlan a "biztonságosnak" és "készpénzkímélőnek" mondott fizetési móddal szemben. S a tartózkodást az utóbbi években elharapódzott csalások is erősítik. A hazai bankok önbevallása szerint 2006 első fél évében hatezer ilyen esetet regisztráltak, ami összesen 132 millió forintos veszteséget jelentett az érintetteknek. Ezzel csaknem másfélszer annyi veszteséget könyvelhettek el a csalások áldozatai, mint 2005 azonos időszakában. S ha nem is ilyen mértékben, de észrevehetően - az összes kár 35 százalékáról csaknem felére - nőtt a kártyatulajdonosokra áthárított károk aránya. A fogyasztóvédők ugyanakkor azt gyanítják: a kártyatulajdonosokat ért veszteség nagyobb is lehet a pénzintézetek által bejelentett eseteknél. Dietzné szerint aggályos, hogy gyakorlatilag alig tudnak valamit arról, hol tart ma a csalási "üzletág". A pénzintézetek többnyire az ügyfelek felelősségére hárítják a veszteséget, mondván, ők adták ki illetéktelen személynek a kártyához tartozó pin kódot. Bár konkrét tárgyi bizonyítékuk nincs rá, Dietzné praxisában több olyan esettel találkozott, amikor a károsultak ezt kizárták. A fogyasztóvédő úgy érzi: a fogyasztói bizalom megőrzésében nyilvánvalóan érdekelt pénzintézetek sok ilyen jellegű információt visszatartanak, illetve a csalási esetek kivizsgálásánál az együttműködési hajlandóságukon is lehetne javítani.
Jelenleg egyébként több mint harmincezer üzletben lehet a pultnál, pénztárnál bankkártyával fizetni. A nagy áruházak többségében van erre lehetőség, míg a kisebb kereskedésekben kevésbé. Kereskedői vélekedések szerint a készpénzes vevők sokszor érezhetően azért is tartózkodnak a kártyahasználattól, hogy ne legyen nyoma a vásárlásuknak. Hiszen nem lenne szerencsés, ha például egy APEH vagyonosodási vizsgálat során egy minimálbérre bejelentett magánszemélynél egy félmilliós plazmatelevízió vagy heti több tízezres élelmiszerszámla nyomára akadnának ily módon. Bár a kártyás forgalom leszorításának igénye alkalmasint a kiskereskedőre is igaz lehet - hasonlóan "adó-optimalizációs" okokból. A kártyás forgalom ugyanis egyértelműen lekövethető az APEH-revizorok számára, míg a készpénzes fizetéseknél sokszor nem derül ki, ha nem adnak számlát. A nagyokra ez csak azért nem jellemző, mivel ezeknél mindenhol elfogadják a bankkártyát.
Igaz, sok esetben nem szívesen. Az itthoni bankok ugyanis a kártyás tranzakciók után a nemzetközi összehasonlításban magasnak számító, 2-3 százalék közötti úgynevezett bankközi jutalékot állapítanak meg. Ezt a kereskedők gyakorlatilag átterhelik a vásárlók kontójára. Persze, minthogy a kártyabeszedési díj nem minden kereskedő esetében ugyanannyi, az áraikban megjelenő pluszteher - szerintük - egyenlőtlen versenyfeltételeket eredményez. Néhány nagyobb súlyú hazai kereskedőlánc ugyanis 2-3 százalékosnál alacsonyabb rátát is ki tudott brusztolni magának.
Jaross Tamás, az Országos Kereskedelmi Szövetség elnökségi tagja szerint az indokolható és megfizethető díjtétel egy százalék alatt lenne. A bankok ellenérve viszont úgy szól, hogy a díjat nem ők, hanem a kártyakibocsátó cégek határozzák meg. Változásra a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) most megindult banki ágazati vizsgálata kapcsán lehet számítani, ami - értesülésünk szerint - a bankközi díj kérdésére is kiterjed. Hogy ez mikor zárul, arról még nincsenek hivatalos információk, Jaross mindenesetre azt reméli, hogy már az idén sikerül valamilyen - számukra elfogadható - döntést keresztülvinni a bankoknál.
