A politikatörténet egyik leghumanistább dokumentuma állt össze – és talán éppen azért állt össze, mert a lehető leginkább félretolták a reálpolitikát a nyilatkozatból. Európa vezetői ösztönösen vagy tudatosan megérezték, hogy az emberek egyre nagyobb része elégedetlen azzal, amit politika címén elénk tálalnak. Nem biztos, de lehet, hogy a legszélesebb értelemben vett rossz politika a fő oka annak, hogy Európa hanyatlani érzi magát a korábbi jóléti rendszerhez képest, és a világ más régióival folytatott versenyben is.

A dokumentumnak kétségtelenül sikerült tömören és megalapozottan összegezni azokat a történelmi vívmányokat, amelyeket az európai egységesülés (integráció) hozott földrészünknek és a világnak. A humánus piaci verseny eszménye, amit sokféle megfogalmazásban az „európaiság” lényegének, „Európa” megkülönböztető vonásának tartanak, nagy nyomatékkal szerepel: továbbra is ez a legfontosabb. És éppen e humánus piac érdekében kell(ene) még közösségibb unió – de ha most folytatjuk a mondatot, rögtön belebonyolódnánk a politikába. Beszorulnánk az évek óta folyó csatákba, a hatalom újraelosztásába a tagállamok, az EU intézményei, a népképviselet és az üzlet, a kisebb és a nagyobb közigazgatási egységek, valamint általában a gazdagabbak és a szegényebbek között.

Ezt az újraelosztást most félretolták, azzal, hogy a következő két esztendőn belül ki akarnak egyezni ebben is. 2009 a feladat bonyolultságához képest ijesztően szoros határidő – drukkoljunk. Annyi biztos ugyanis, hogy a több közöset hozó hatalmi újraelosztásban a kisebbek és a szegényebbek járnak viszonylag jobban, hiszen az új EU-ban már ők vannak többen.

De ez is a bajok fő oka. Egyre több támogatni való van az EU-ban, és több mint tíz éve nem lépett be igazán fejlett és gazdag tag a klubba. Pénz tehát nem lesz több, és többfelé kéne osztani, de akkor meg szétaprózódik, szétfolyik. Szóval, a hatalmi és anyagi elosztásban kellene valami új, jobb egyensúly találni a sokszor egymással ellentétes érdekek és célok között.

Puszta idealizmussal ez már nem fog menni – de kizárólag gyakorlatissággal sem. A nyilatkozat nagy érdeme, hogy a vágyakat fenntartva elegendő konkrét elszántságot is tartalmaz – már ha valóban minden érintett így értelmezi majd. És nem a szűkítőt keresi benne, meg nem azt, ami hiányzik belőle.

Ha már itt tartunk: egy időre megint tudomásul kell vennünk, hogy a nemzeti kisebbségek törekvéseit az EU csak félszívvel, a reálpolitikai korlátokra ügyelve vállalja fel. Európa a nacionalizmust tartja a múlt századi katasztrófák fő okának, és emiatt, jogosan van sem, még a normális nemzeti-nemzetiségi igények feszegetésétől is tart. Hiába, túl nagy sebeknek kell begyógyulniuk.

Végül: a keleti bővítéssel Németország lett az EU geopolitikai központja. Berlin bizonyos értelemben Európa fővárosa lett, a mostani nyilatkozat e tény jelképes felmutatása is. Angela Merkel kancellár személyes sikere ebből a megerősődött német pozícióból is ered. És ha valakiben esetleg az erős Németország aggodalmat kelt, gondoljon bele: ez már egy európai, sőt uniós Németország, amely a fent leírt, cselekvő politikai humanizmus valóra váltásának egyik motorja. Ha így is marad, és nem csak papíron, akkor: Danke schön!