A Fidesz a közvéleménykutatási adatokra hivatkozva kormányváltást sürget

A politikus az utóbbi hetekben megjelent kutatásokra hivatkozva azt mondta: már csak minden ötödik magyar ember tartja támogathatónak a Gyurcsány-kormány politikáját, illetve egy kormányzati intézkedés sem kapja meg a lakosság jelentős részének támogatottságát, így például a kórházprivatizációt vagy a tandíj és a vizitdíj bevezetését csupán az emberek 8-10 százaléka tartja helyesnek.

Schmitt Pál szerint ez megkérdőjelezi a reformok legitimitását, azok helyes irányát, ugyanakkor megerősíti a Fidesz politikáját.

Hangsúlyozta: ezek a kutatások azt mutatják, hogy a Fidesz jó úton jár, amikor népszavazást szeretne kiírni az emberek életét meghatározó kérdésekben. Hozzátette: ennek végeredményét "már most borítékolni lehet, ekkora lakossági elégedetlenség mellett".

Véleménye szerint a kutatások azt bizonyítják, hogy a Fidesznek igaza van, amikor azt mondja, hogy a jelenlegi reformok sehova nem vezetnek, és megerősíti azt is, hogy igazuk volt, amikor az országgyűlési választások előtt azzal kampányoltak, hogy rosszabbul élünk mint négy éve.

Mint mondta, úgy tűnik, hogy ettől a miniszterelnöktől és ettől a kormánytól az emberek már semmilyen reformot nem fogadnak el.

Schmitt Pál kitért arra is, a kutatások szerint csak az emberek 26 százalék szeretné, ha minden úgy maradna, ahogyan most van, 10-13 százaléknak nincs válasza, vagy nem tudja mi lenne a megoldás a jelenlegi belpolitikai helyzetre, a döntő többség ugyanakkor azt mondja, hogy a koalíció nevezzen meg új miniszterelnököt, vagy a kormány mondjon le és legyen szakértői kormány, vagy írjanak ki új választásokat.

Szerinte ez is visszaigazolja a Fidesz politikájának helyességét, vagyis, hogy a népszavazást akarnak kiírni az emberek életét meghatározó kérdésekben.

A Fidesz alelnöke beszélt arról is, hogy a közvélemény-kutatók az MSZP lakossági támogatottságának szokatlan mélypontjáról számoltak be, illetve arról is, hogy eddig még nem tapasztalt eltérés alakult ki a Fidesz és a nagyobbik kormánypárt támogatottsága között, ami stabilizálódni is látszik. Emellett a SZDSZ is soha nem látott mélyponton van, a gazdasági és az egészségügy miniszter, valamint a főpolgármester működése miatt - tette hozzá.

Mint mondta, az emberek csak összesen 10 százaléka érzi magát jól Magyarországon, ugyanakkor ijesztő méreteket ölt azok aránya, akik meglehetősen rossz vagy nagyon rossz helyzetben érzik magukat.

Árulkodó adat az is, hogy a következő 12 hónapra tekintve csupán 10-12 százalék bízik abban, hogy javulni fog saját helyzete, 54 százalék úgy érzi, hogy ez romlani fog - tette hozzá.

Véleménye szerint a Gyurcsány-kormány a teljesítményével magával rántotta a parlamenti demokrácia megítélését is, hiszen alig van szimpatikus politikus Magyarországon, ami azt mutatja, hogy az emberek elégedetlenek a politikával.

Simon Gábor, az MSZP választmányának szombati ülése után azt mondta, Schmitt Pál fontos különbségre hívta fel a figyelmet: pontosan meghatározta mi a különbség a populista és a felelős politikus között. A felelős politikus döntéseit nem a népszerűségi indexek határozzák meg, hanem az, hogy mi az ország érdeke.

A szocialista politikus úgy fogalmazott: meggyőződésük, hogy a felelős politizálás nincs ellentétben a demokratikus versengés belső logikájával, hosszú távon nem a népszerűség hajhászása, hanem a felelős politika a kifizetődő, mert Magyarországon a józan gondolkodású emberek vannak többségben.

"Nem közvélemény-kutatást kell nyerni, hanem választást" - szögezte le. Simon Gábor kijelentette, Schmitt Pálnak "tisztelettel ajánlja a figyelmébe": a politikus és az államférfi között az a különbség, hogy a politikus a következő választásra, az államférfi pedig a következő nemzedékre figyel.

 (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.