Sikeres a "Magányos cédrus" a római EU-évfordulón

Óriási érdeklődés övezte a Magyarországot képviselő Magányos cédrust, Csontváry Kosztka Tivadar száz évvel ezelőtt festett alkotását a Római Szerződés 50. évfordulójára rendezett ünnepi tárlaton az olasz köztársasági elnöki palotában - közölte Hiller István oktatási és kulturális miniszter pénteken.

Az olasz médiumok többször is ismertették Csontváry életművét, illetve az európai kultúrát bemutató kiállításon a Quirinale-palotában látható képet, amelyet José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, Giorgio Napolitano olasz államfő és Romano Prodi miniszterelnök együtt tekintett meg. A meghívott 27 uniós tagállam mindegyike egy-egy jelentős alkotással képviseltette magát, a festők között Van Dycktól Schieléig. A kiállításról egy külön kötet jelent meg, amelyben mint az európai kultúra egyik fő művét, a magyar kultúra szimbólumát mutatják be az alkotást és Csontváry Kosztka Tivadar életművét - mondta Hiller István.

A miniszter a Rómában töltendő hétvégét arra is felhasználja, hogy előkészítse a Római Magyar Akadémia eredeti pompájában felújított, XVI. századi épületének júniusi átadását és az erre az alkalomra rendezendő színvonalas kulturális eseményeket.

A Via Giulián álló épület, a Falconieri-palota a külföldi magyar ingatlanvagyon legjelentősebb, messze legértékesebb darabja. Éppen 80 éve, hogy a magyar állam megvásárolta. A 2003-ban kezdődött és idén júniusra befejeződő felújítás mintegy 300 millió forintba kerül. Az olasz és magyar művészettörténészek igen jelentős szakmai munkája eredményeként pontosan az eredeti színárnyalatban sikerült helyreállítani a csodálatos épületet. A kezdetek után, egészen mostanáig teljesen más színű és mintájú volt. Az átadásra rendezendő eseményekre Magyarország szeretné vendégül látni Francesco Rutelli olasz kulturális minisztert és Walter Veltroni római főpolgármestert is - közölte Hiller István.

(MTI)

 

Magányos cédrus
Magányos cédrus
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.