Az új-zélandi halászok által az Antarktisz jéghideg mélységeiből kihalászott Mesonychoteuthis Hamiltoni, a kolosszális tintahal lázba hozta a tudósokat, akik 1925 óta tudnak róla, de eddig csak az állat egy- egy karját, oszlásnak indult testrészeit lelték meg. Az új-zélandiak által fogott példány azonban élve került a hálójukba. Volt annyi lélekjelenlétük, hogy öszszecsomagolták az irgalmatlan tömegű pépes állatot, és gyorsan lefagyasztották, mielőtt bomlásnak indult volna. Most azon fő a tudósok feje, miként olvasszák fel valamilyen gigászi mikróban úgy, hogy tanulmányozható legyen, maradjon, és később valahogyan tartósíthassák további vizsgálatok elvégzésére.

A kolosszális tintahal abban is különbözik az óriáspoliptól, hogy míg a polipnak "csak" szívókorongok vannak karjain, addig a tintahal két, hat-nyolc méter hosszú karja végén a szívókorongok mellett szaru tigriskarmok meredeznek. Gigászi küzdelmet vív a két ősellenség, az ámbráscet és a kolosszális tintahal, amikor összecsap az irdatlan mélységben. Az ámbráscet, amelynek kedvenc csemegéi a tintahalfélék, sokszor vesztesen kerül ki az összecsapásból, bőrén a kerek szívónyomokkal, a karmok által szántott mély barázdákkal. A karjaiból készített, panírozott "tintahalkarikák", amilyeneket ma minden szupermarketben árulnak, olyan méretűek lennének, mint egy traktor gumijai - szúrós ammóniaízzel.