Újra szavaztatna a kettős állampolgárságról az MVSZ

Ismét népszavazást kezdeményez a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) a külhoni magyarok magyar állampolgárságának visszaállítására; a szervezet a 2004-ben már népszavazásra bocsátott kérdést változatlan formában juttatta el az Országos Választási Bizottsághoz (OVB). Ezt Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján csütörtökön.

Patrubány Miklós azt mondta: a népszavazás szerintük várhatóan ügydöntő lesz. Az OVB-nek 2007. április 6-ig kell döntenie a már benyújtott kérdésről. "Eljött az idő, hogy a magyar politika elégtételt adjon a külhoni magyaroknak" - fogalmazott az elnök. Mint mondta, az MVSZ szerint Magyarország áldatlan közállapotait csak a teljes magyar nemzet képes megszűntetni.

Patrubány Miklós emlékeztetett: a három évvel ezelőtt kezdeményezett népszavazás máig tartóan megteremtette a külhoni magyar politikai erők, és a történelmi magyar egyházak teljes egységét ebben a kérdésben. Hozzátette: ezért az ő támogatásukat is kérik és felhívással fordultak hozzájuk. Az elnök hangsúlyozta, az MVSZ minden politikai erővel és civil szervezettel hajlandó együttműködni, aki támogatja kezdeményezésüket.

Az MTI azon kérdésére, hogy mire alapozzák azt, hogy a népszavazás ügydöntő lesz és a választópolgárok nagyobb számban mennek el voksolni mint három éve, azt mondta: arra alapozzák, amit időközben megtapasztaltak. Mint mondta, a három éve tartott népszavazás "tragikus kicsengése" minden magyar állampolgár személyes ügyévé vált, így nem pártszimpátia alapján, hanem a saját lelkiismeretükre hallgatva kell, hogy szavazzanak az emberek. A lelkiismeretük pedig azt mondja, hogy "nem tagadhatod meg a testvéredet". Szintén indokként fogalmazta meg, hogy "az a hazug gépezet", amely eltántorított ötmillió magyart, hogy elmenjen szavazni, az Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel és Lendvai Ildikóval, az MSZP frakcióvezetőjével az élen lelepleződött.

A parlamenti pártok nemet mondanak az MVSZ kezdeményezésére

Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke azt mondta: a Fidesz szerint a népszavazás nem megfelelő eszköz a kettős állampolgárság eléréséhez. A NOL kérdésére az ellenzéki pártnál megerősítették: ez a Fidesz hivatalos és egységes álláspontja. "A kettős állampolgárságról továbbra is úgy gondoljuk, hogy megvalósítandó, ugyanakkor a népszavazás, mint intézmény, nem megfelelő eszköz ennek a célkitűzésnek az eléréséhez, mint ahogy ez 2004. december 5-én tapasztalható volt" - mondta az ellenzéki  politikus. Németh Zsolt emlékeztetett arra, hogy a 2004-ben megtartott népszavazásról kiderült, hogy katasztrofális következményekkel járt a határon túli magyarság számára, illetve a magyar-magyar kapcsolatokra nézve is. Véleménye szerint meg kell teremteni a kettős állampolgárság politikai feltételeit - most már a schengeni csatlakozás miatt is - de nem népszavazással.

Firtl Mátyás, a KDNP országgyűlési képviselője elmondta: osztják a Fidesz álláspontját. Megjegyezte ugyanakkor, hogy Európában a kettős állampolgárság bevett gyakorlat. Úgy vélte, ki lehetne alakítani egy olyan álláspontot, hogy ha más országok megadják, például Románia, akkor Magyarország is megadhatja az állampolgárságot a határon túli magyaroknak.

Kozma József újságírók előtt elmondta, hogy az MSZP szerint nem a népszavazás a megfelelő eszköz a kettős állampolgárság ügyében. Az MSZP országgyűlési képviselője közölte: a népszavazást már az előző időszakban is politikailag elhibázottnak ítélték, és felelősnek tartották mindazokat a politikai erőket, amelyek emellé az eleve kudarcra ítélt ügy mellé álltak. Példaként említette a Fideszt. Szavai szerint az élet bebizonyította, hogy nem a népszavazás a megfelelő eszköz. 

Gusztos Péter, az SZDSZ országgyűlési képviselője azt mondta: pártja ennek problémának a megoldását nem a Magyar Köztársaság és a határon túl élő magyar emberek közötti közjogi kapcsolat létesítésében látja. Álláspontja szerint a kettős állampolgárság számos problémát vet föl, amelyekről a javaslatot tevők nem mondták el, hogyan lennének képesek megoldani. A kormánypárti politikus üdvözölte, hogy a Fidesz megváltoztatta véleményét a kettős állampolgárságról szóló népszavazásról. Bíznak abban, hogy a Fidesz más népszavazások ügyében is kész lesz "önkorrekcióra" - mondta.

Almássy Kornél MDF-es képviselő úgy vélekedett: a népszavazás nem szerencsés ebben a kérdésben, ezt már 2004-ben is elmondták. Súlyos felelőtlenség, amit Patrubány Miklós csinál, nem ismeri a magyar társadalmi viszonyokat, ha egy ilyen kérdést népszavazásra kíván bocsátani - mondta. Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: a kettős állampolgárságra szükség van, de ezt a magyar politikának az Országházon belül kell megoldania.

Emlékeztető:

Az MVSZ elnöksége 2003. augusztus 18-án döntött arról, hogy a kettős állampolgárság ügyében népszavazást kezdeményez. Az Alkotmánybíróság 2004-ben jóváhagyta az OVB határozatát, amely elfogadta a népszavazáson felteendő kérdést.

A tervezett népszavazás kérdése szerint arra kellett válaszolni, hogy kedvezményes honosítással kaphassanak-e magyar állampolgárságot azok, akik magyar nemzetiségüket "magyarigazolvánnyal" vagy a megalkotandó törvényben meghatározott egyéb módon igazolják. A 2004. december 5-i népszavazás hivatalos végeredmény szerint eredménytelen volt mindkét - a kettős állampolgárság visszaállítása és a kórház-privatizációt érintő - népszavazás, miután egyik kérdésre sem adott azonos választ a választópolgárok 25 százaléka.

(NOL, MTI)

Népszavazás a kettõs állampolgárságról 2004. december 5-én
Népszavazás a kettõs állampolgárságról 2004. december 5-én
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.