Retorikájukban a legújabb kori magyar feltámadás és felemelkedés gazdasági csodaszereként jelenik meg a talált földgáz, melyet természetesen a magyar kormányzat különböző - csak sejtetett - érdekek mentén ingyen kiárusít és a magyar föld kincsét végleg a nemzetközi tőkéscsoportoknak szolgáltatja ki. Mint légy a légypapírra úgy repültek rá a témára az egészen hajmeresztő állítások, sztereotípiák. Többek között, hogy a 600 milliárd köbméter gáz biztosította bevételből ki lehet fizetni a teljes magyar államadósságot, új - évente akár négy - Széchenyi programot lehet meghirdetni, az államháztartás hiánya azonnal megszűnik, a nyugdíjakat fel lehet emelni, vagy még tömörebben a földgázra alapozva létrejön egy Dubaihoz, Kuvaithoz hasonlatos gazdasági bőség.

"A kormány lebukott"

Ragaszkodva a tényekhez, tennék néhány ellenvetést. Nehéz a szélsőjobboldali sajtóhisztéria írásait komolyan venni - már legalább fél tucat ismerősömtől kaptam meg e-mailen, hasonló szövegeket, hogy mindenképp olvassam el, mert most aztán már tényleg lebukott a kormányzat. Szóval olvasva ezen írásokat, az embernek az az érzése támad, hogy a szerzők nem igazán zsibbasztották agyon magukat a gondolkodással és az utánaolvasással. Megnéztem, csak az egyik legismertebb keresőben, találtak volna az első oldalakon olyan szakmai hozzászólásokat, amelyeken ha átrágták volna magukat, nem tűnne ennyire dilettánsnak publicisztikájuk. De térjünk rá a tartalmi mondanivaló kritikájára.

Nincs ebben magyar specifikum

A szélsőjobbos sajtóhisztéria állításai szerint nem tudni, hogyan és mennyiért kapott egy bizonyos cég kizárólagos jogot 35 évre a magyar államtól a gázkutatásra, és elképesztőnek tartják, hogy a gáz kitermelésére és eladására is joguk van. Elárulok a kedves szerzőknek egy titkot, ez mindenhol a világon pontosan ugyanígy működik, semmi magyar specifikum nincs benne. Ezt hívják bányajáradéknak vagy bányakoncessziónak, de nem csak nálunk, hanem az Egyesült Államokban, Kuvaitban, Venezuelában, Oroszországban és gyakorlatilag mindenütt, ahol nyersanyag-kitermelés folyik. Sőt bizonyára meglepi a tény a mondvacsinált szakértőket, de még a MOL is így termel ki a mai nap is minden csepp, gramm, köbcentiméter olajat vagy gázt. Remélhetőleg a jobboldal prominens publicistái nem a magyar történelmi ismeret teljes hiánya miatt nem emlékeznek arra, hogy már Károly Róbert kényszeredetten szakított az elődei gyakorlatával, és nem kobozta el azon földeket, ahol aranyra vagy ezüstre bukkantak, hanem megerősítette a terület tulajdonosait birtokukban. Miért? Mivel rájött, másképp soha nem lesznek érdekeltté téve a birtokosok a nemesfémek kibányászásában. S csak urburára, azaz bányabérre rendelte őket fizetni, ami a kibányászott arany egytizede volt, ezüstnél pedig az egynyolcada. Ennek mai megfelelője a 12%-os bányajáradék, amit a Falcon Oilhoz tartozó TXM Olaj- és Gázkutató Kft. is kénytelen lesz megfizetni. Egy közel 700 éves, a magyar királyok sora által megerősített eljárásjogot von kétségbe a szélsőjobbos hörgő holdudvar kollektíve. A 35 éves szerződési intervallumot aztán meg elképzelésem sincs, honnan veszik, mert a szerződés 2007 december 31-ig szól és még nincs további megállapodás a 2008-ban megkezdődő kitermelés időszakáról. Egyébiránt az elmúlt esztendőkben kétévente került sor a kutatási szerződés megújítására, a Tisza-licenc területén is – ahol a mostani kutatás is folyik 2329 négyzetkilométeren - amely területet egyébként először még 2001 június 11-én jelölt ki a bányahatóság (lásd: Nina M. Rach, Falcon/TXM drilling for deep gas in Hungary, Oil and Gas Journal, 2006 február 6.).

"Aranybánya" vagy kockázatos üzlet?

A magyarországi gázmezők kitermelésével, koncessziójával kapcsolatban már a Horn-kormány idején kiosztották a négy kutatási koncessziót, ebből hármat nemzetközi cégeknek, egyet pedig a MOL-nak (Gazdasági Versenyhivatal, A versenyviszonyok fejlesztése a gáz ágazatokban, 2002. február.). Ami a mostani ellenzőknek óriási üzletnek tűnik, ahhoz érdekes adalékot nyújt, hogy a három nemzetközi cégből kettő már kivonult az országból, mert nem tudtak elegendő profitot termelni. Azért kényszerültek hazai érdekeltségeiket felszámolni, mert ha találtak is feltárandó gáz-, vagy olajmezőket azok már olyan mélységben voltak, ahol a múltban, és nagy valószínűséggel ma sem gazdaságos a kitermelésük. A Falcon Oil & Gas Inc. magyarországi fióktelepének, a TXM Olaj- és Gázkutató Kft.-nek is csak 6 kilométeres, extrém mélységben sikerült feltárni a 600 milliárd köbméternyi földgázt, az úgynevezett Makói-árokban. Amelyet nem koncesszióban kezdett el fúrni, hanem hatósági engedéllyel a területileg illetékes szolnoki és budapesti bányahatóság részéről.

Kicsit bővebben a költségekről és kockázatokról, amelyekről az ellenzők szeretnek nagyvonalúan megfeledkezni. Fontos hangsúlyozni, ne legyen senkinek illúziója azzal kapcsolatban, hogy a próbafúrásokat, kutatásokat végző cég nem egy karitatív egyesület - hogy amint valamilyen mezőre bukkan, azonnal lemondjon a kitermelés jogáról és visszaáramoltasa az állam tulajdonába a nyersanyagkutakat. Ezen vállalatok és befektetői csoportok erősen profitorientáltak és egyben jelentős anyagi kockázatot vállalnak. A kutatás önmagában is rendkívül költséges folyamat, amibe persze csak akkor vágnak bele - alaposan mérlegelve -, ha előfeltevésük szerint a feltárt mezőket nyereségesen ki tudják termelni. Ha nem így lenne, soha senki nem ruházna be próbafúrásokba, ha az lebegne a fejük felett, hogy az állam bármikor visszaveheti tőlük. Csak a MOL 9-12 próbafúrást végez évente, ezek értéke összesen 9 milliárd forint, de lényegében kisebb 2000-2500 méteres mélységben, nem 6000 méter mélyen, ahol a makói mező található. A kiszámíthatatlanság és a sikeres találati arány egyáltalán nem mindegy. Mikor a MOL 40 százalékos eredményességet ér el a próbafúrások esetében, akkor az igen jó hatékonyságnak számít. Tömören és világosan, aki fúrásokkal próbálkozik, az kockázatot vállal, hiszen vagy rálel a gázra vagy sem.

Ígéretes új eljárás

A kanadai Falcon Oil & Gas Inc. cég által használt új technológia - amit eddig csak Amerikában használtak - lehetővé teszi az ilyen mélységi munkát is. Az új eljárásoknak köszönhetően a Falcon cégcsoport az elmúlt több mint egy évben nagyjából 12,5 milliárd forintot költött el kutatásra és feltárásra pontosan 2005 december 29-e óta, csak a makói árokban. A kutatási statisztikákat böngészve 1000 méter mélyen az eszközigény egy mezőre vetítve 4000 dollár, 2000 méteren 8000 dollár és 4000 méteren már 16000 dollár. (Az Egyesült Államok hivatalos energia statisztikája, az Energetikai Információs Szolgálat honlapjáról.) Az adatsorból látható, milyen nagyságrenddel nőnek meg a termelési költségek a fúrás mélységével egyenesen arányosan. A makói mezőn végzett és az ehhez hasonló nagy mélységű behatolások, a tömött geológiai rendszerek megcsapolása, a közel 250 Celsius-fokos mélység tovább növeli a költségeket.

Felgyűrt ingujjal

A szélsőjobboldali sajtóban olvasható cikkekben kényszeresen hangsúlyozzák az ügylettel kapcsolatban a korrupció vádját. Ellenvetésem, hogy a szerződés a bányahatóság és a cég között történt meg a magyar törvényeknek megfelelően, vagyis nem az állam a szerződő fél, ahogy azt a publicista állítja. Már egyenesen bűnös szerződést emleget felgyűrt ingujjal a jobboldali publicisztika, követelve a szerződés bírósági korrekcióját és jogorvoslatát.

Az állam szerepével kapcsolatban egy markáns tévedést kell eloszlatni. Az ilyen és ehhez hasonló kockázatos beruházásokat, bizonytalan kimenetelű projekteket sehol a világon nem finanszírozza a központi költségvetés. Eltekintve a nemzetközi példáktól, amelyekből egy szakajtónyit lehetne citálni, csak egy eklatáns példát had említsek. Az Egyesült Államok korábbi elnöke George Bush, is mint magánbefektető vállalt magas kockáztatot az ilyen fúrásokon Texas államban és lett sikeres olajvállalkozó, tehát szó sincs arról Amerikában sem, hogy az állam maga kezdene hozzá a kitermeléshez (Avar János, George Bush, Bp., Kossuth, 1989, 22-23pp.).

Ingyenes kiárusítás?

A jobboldali publicisztika által felfestett kép lényege, hogy az állam csak 12 százalék bányajáradékot kér cserébe, ami szerintük egyenértékű azzal, hogy odaajándékozza a Falcon Oilnak e páratlanul értékes gázkincs 88 százalékát. Az „ingyen kiárusítás” vádja ellen szól a már fentebb említett történelmi példa, illetve az is, hogy a világon mindenhol ugyanilyen szisztéma működik. Továbbá: a bányakoncesszión és a 12 százalékos bányajáradékon kívül a TXM Kft. új munkaerőt fog alkalmazni, iparűzési-, társasági adót fog fizetni, melyekkel a magyar költségvetés igenis várhatóan további jelentős bevételre tesz majd szert.

Ha már az "ingyenes ajándékozás" pikáns részleteinél tartunk, nem mehetünk el amellett szó nélkül, hogy a feltárandó, úgynevezett Tisza koncessziós területet már 2001. június 11-én kijelölték egy magyar cég számára, hogy végezzen próbafúrásokat. Ezt az engedélyt valós fúrásra azonban csak a Falcon kezdte el használni. Komoly erőforrásokat ölt bele a geodéziai- és földtani adatok vizsgálatába, amelyeket a MOL-tól vásárolt meg. Ha akkora üzletnek tűnt volna már akkor a terület, akkor azon kellene elgondolkodni, miért adta ki a kutatási adatokat a MOL a Falconnak.

Kitermelni vagy a föld mélyén hagyni?

Végül a fentiekből remélhetőleg kikristályosodott egy kettős alternatíva a kitermelni (koncesszióba adva és a nemzetgazdaság bevételi oldalát növelni) vagy nem kitermelni (mindent a föld mélyén hagyni) álláspontja. Ebben a dialektikában sajnálatos módon sikerült újra a szélsőjobb publicisztikának megint alámerülnie egy demagóg és káros értelmezésbe. Ha kevesen is, de néhányan megszólaltak szakmai érveket kiemelve, pártérdekeken felülemelkedve, mérsékelt hangvételű írásokat közölve az elmúlt hetekben (Dr. Fodor Béla, A kutatás és a kitermelés nemzeti érdek, Magyar Hírlap Online, 2007. 02. 15.). A szakma egységes álláspontja szerint elvitathatatlan és egységes nemzetgazdasági érdek a makói és pusztaszeri földgázmezők kiaknázása és további hasznosítása, hiszen a magyar energiafogyasztás 40 százaléka származik földgázból, aminek egydimenziós mivoltát tovább rontja az a körülmény, hogy 80 százaléka importból származik. Ezen a domináns függésen tud enyhíteni a mélységi feltárás Makó mellett.

Madarász Mihály
főiskolai tanár - gazdaságtörténész