A szerző egyetemi tanár

(Mintegy hatezer, felsőbb jogalkotó szervek által kibocsátott jogszabály van ma hatályban - a törvényektől az államtitkári rendelkezésekig.) Pedig a turbulens jogalkotás nemcsak a központi, de a helyi jogban is produkált olyan elemeket, amelyek nem megalkotottnak, sokkal inkább elkövetettnek tűnnek.

Jogászi körökben tartja magát a mondás, hogy a jogalkotás a legmagasabb szintű jogászi művelet. A gyakorlat azonban ezt sokszor nem igazolja. A jogszabályok nagy része "csecsemőhalandóságban szenved", az egy évet sem éri meg. Ezen kívül sok az úgynevezett "féktávolságon belüli" jogszabály, amely "mindenkit elcsap". Jogunk (helyi jogunk) nyelvezete gyakorta kihúzza belőlünk a kérdést: joga van-e nyelvünknek ahhoz, hogy világos gondolatok világos kifejezésére használtassék. Néhány példa: "Hangosító berendezés: folyamatos, ismétlődő hangkibocsátó eszköz (élő) erő alkalmazásával." Sajátos mutánsa e rendelkezésnek a következő meghatározás: "E rendelet alkalmazása szempontjából hangosító berendezés: bármilyen hangszóró vagy műsorforrás vagy más sporteszköz." Felvetődik a kérdés: lehet-e halat fogni hangos horgászbottal? Vannak egészen mértani pontossággal megszerkesztett rendelkezések is: "A kripta méretének meghatározásánál irányadó a benne elhelyezni szándékolt hullák szélességi szorzata." Vagy: "A Kossuth utcában az állatokat a legelőre és visszahajtani nem lehet, kivéve azokat az állattartókat, akik ezen az úton laknak."

Mindig ígéreteseknek tűnnek a se-se, sem-sem fordulatok a fogalmazásban: "A gyomirtó szereket úgy kell elzárni, hogy se ember, se állat azokhoz hozzá ne férhessen." Nem nélkülözi a pikantériát a következő rendelkezés: "A viharlámpát a pajta falán olyan magasságban kell elhelyezni, hogy se ember, se állat azt a farkával le ne verhesse." Máskor némi képzelőerő keresztezhetné a jogalkotói szándékot: "A kapubejáratok előtti hidak elé élő növényt (virágot, fagyalt stb.) telepíteni tilos." Vajon hogyan áll a hídra az autó? Nem ritka az sem, hogy magától értetődő dolgokról szól a helyi rendelet: "A sírgödröt olyan mélyre és szélesre kell ásni, hogy abba a koporsó beleférjen." Alkalmasint az állatok sem maradnak ki a szabálysértési bírsággal fenyegetett lények sorából: "Az eb köteles a járda melletti lefolyókába vizelni."

A példák persze nem bizonyítanak, csak illusztrálnak.

Azt minden bizonnyal, hogy a helyi jogalkotói gyakorlat nem feltétlenül igazolja azt a fenti állítást, hogy a jogalkotás a legmagasabb szintű jogászi művelet.

A több ezer éves bölcseletet idézve: az a jó jogalkotó, aki filozófusként gondolkodik, de parasztként ír. A legtöbb jogszabály ugyanis nyelvezetével arra sem ad esélyt, hogy a társadalom megértse. Pedig magyarnyelv-szakos tanár szinte minden településen van, ha átnézné egy-egy készülő helyi rendelet vagy jogszabály tervezetét, akkor talán többen megértenék, mint eddig.

A jogalkotás tanulható és tanulandó, pusztán képességek és adottságok alapján jogállamhoz illő jogot alkotni se fent, se lent nem lehet. Kár, hogy e képzést csak a legutóbbi időkben karolta fel az állam. (A helyi jogszabályszerkesztő képzésben részt vevők tandíjának felét kifizetik.) Javítana a helyzeten az is, ha az ilyen képzéseken részt vevők oklevelei - kötelezően megállapítandó - képzési pótlékra jogosítanának. Ma a mondott csaknem százezer önkormányzati rendelet mintegy 40 százalékának megalkotásánál nincs is jelen jogász. (A jegyzői megbízatáshoz nem kell a jogi diploma.) S ha már így van, indokolt lenne mindazokat képzésen való részvételre kötelezni, akik az általuk alkotott (néha csak elkövetett) joggal boldoggá vagy boldogtalanná teszik a címzetteket.