A szerző újságíró

Mi, magyarok, mint egykor a tettet, most az ítéletet is különösebb felindulás nélkül vettük tudomásul. Más dolgunk van. Nálunk embertelen tettnek a Fidesz szóvivője szerint a háromszáz forintos vizitdíj számít, népirtásnak az ágyszámcsökkentés, terrornak engedély nélküli tüntetések felszámolása. Hasznos lenne, ha legalább a hágai ítélet észhez térítene bennünket, rádöbbentené, akiket kell, hogy a szavaknak jelentésük van. Saját ostobaságunk és cinizmusunk jele, ha nyolcezer ember meggyilkolását ugyanazzal a szóval értékeljük, mint a 300 forintos vizitdíjat.

Szerbia elégedett lehet. A bíróság nem minősítette a szerb államot intézményesen bűnösnek a népirtás vádjában. Az ítélet szerint genocídium csak Srebrenicában volt, és boszniai szerbek hajtották végre. Igaz, hogy őket katonailag és anyagilag támogatta a belgrádi kormány, de közvetlenül nem parancsolt nekik. A bíróság szerint a szerb állam csak abban hibázott, hogy nem akadályozta meg a népirtást, holott látnia kellett annak veszélyét. Ez a szemrehányás fáradt mosolyt sem fog kiváltani a szerb vezetőkből, akiket bőven kielégít, hogy nem kell jóvátételt fizetniük a meggyilkoltak családtagjai számára. Ez sok százmillió dollár lett volna. Persze az is igaz, hogy az esetleg megszavazott jóvátétel igazságos szétosztása sem lett volna könnyű. Bosznia-Hercegovinában élnek azok a szerbek, akik közül kikerült a hírhedt "Skorpió különítmény", melynek tagjai jórészt felelősek a vérengzésért, és akiket még mindig bújtatnak Szerbiában. Az ilyen esetben "öntözőkanna"-szisztémával szétosztott pénzből az ő családtagjaik is kaptak volna. Ugyanakkor a vajdasági magyarok is fizethették volna a jóvátételt, holott semmi közük nem volt a háborúhoz.

A bosnyákok viszont joggal elégedetlenek. Nemcsak a nyolcezer Srebrenicában meggyilkolt férfi és fiú családja maradt kenyérkereső nélkül, hanem azé a további tizenötezeré is, akik "eltűntek" 1991 és 1999 között. Haláluk biztosra vehető, csak nem igazolható. Amíg csontjaik elő nem kerülnek egy tömegsírból, családjuk nem kap támogatást. A hágai bíróság cinikus megállapítása, miszerint "az ő veszteségüket, fájdalmukat úgysem lehetne pénzzel kiegyenlíteni", felháborító.

Persze az is igaz, hogy bírósági döntésekkel nem lehet igazságot tenni a Balkánon. A mostani háborúkat kirobbantó főbűnös, Milosevics halott. Viszont tovább él - mindenekelőtt Szerbiában - az a szörnyű nacionalizmus, amelyet ő robbantott ki, és amely megfertőzte a többi, időközben függetlenné vált ország népét is. Termékeny talajra hullott a mag. A háború során követtek el - nem a szerbekéhez mérhető, de szörnyű - kegyetlenségeket horvátok, bosnyákok, albánok is.

Hosszú időbe és sok-sok pénzébe kerül még mindenekelőtt az EU-nak (vagyis nekünk), amíg a Balkánon konszolidálódik a helyzet. Máris előttünk a következő próbatétel: Koszovó. A belgrádi parlament csak a nacionalizmus kérdésében egységes pártjai hallani sem akarnak az albán tartomány leválásáról, sem a háborús bűnös Ratko Mladics és Radovan Karadzsics kiadásáról, mint ahogy nem hallották meg Borisz Tadics államelnök felszólítását sem, hogy a parlament kérjen bocsánatot a hágai ítélet után Srebrenicáért.

Abban, hogy a dolgok idáig jutottak a Balkánon, a Nyugat is hibás. A sokat dicsért német külügyminiszter, Genscher elérte, hogy az EU kezdetben "jugoszláv belügynek" nyilvánítsa Milosevics támadását Bosznia ellen. Az európaiak igazából csak akkor avatkoztak bele a háborúba, amikor az amerikaiak megelégelték tehetetlenségüket, és maguk is beléptek. És a srebrenicai mészárlásban sem volt ártatlan a Nyugat. A város a NATO "védett övezete" volt. Holland katonák biztosították a védelmét. Ők pedig lábhoz tett fegyverrel nézték, amikor a Skorpió nevű szabadcsapat lemészárolta a muzulmán bosnyákokat, sőt előtte segítettek szétválasztani a nőket a férfiaktól. Ebbe a szégyenletes dologba ugyan belebukott egy holland kormány, de az áldozatokon ez nem segített.