Csábító volt az a hét szilvafa is, aminek terméséből a korábbi tulajdonos minden évben lefőzött néhány tíz liter pálinkát, meg a hatalmas sárgabarack, amitől kamránk lekvárral való megtöltését reméljük.

Ami azonban tavasszal, ebben az enyhe időben fogadott -, nos arra nem számítottunk. Ezer szál nárcisz bimbózott a kertben. Kiderült, hogy elődeink nagy mennyiségben ültettek virághagymát, s vitték a piacra a nárciszt, a tulipánt, így egészítve ki a nyugdíjukat. Gondoltam, megtanítom a gyereket, hogyan lehet szert tenni úgy egy kis zsebpénzre, hogy kicsikét dolgozik, s tán még élvezi is. Gyakorolhatja közben a matekot, ízelítőt kaphat emberi viselkedésmintákból, ráadásul mindezt a friss levegőn, a szabadtéri virágpiacon teheti - egyszóval pompás ötletnek tűnt, hogy áruba bocsássuk a virágokat. Hogy felmérjük a viszonyokat, előzőleg kimentünk szétnézni. Mindjárt szembetalálkoztunk egy fejkendős nénikével, akinél zárás előtt egy órával még öt teli vödörben huncutkodott a nárcisz - volt az is, vagy ezer szál.

Kérdeztük, kell-e itt helypénzt fizetni? Mondta, azt nem, viszont asztalpénzt igen. Fél asztal ötven forint, egy egész meg száz, de jobb mindjárt kettőt bérelni, mert akkor a szomszédnak kevesebb hely jut, s a mi eladási esélyeink nőnek. S hozzátette: az asztalpénz mellett "szálpénzt" is kérnek.

Értetlen pillantásomat látva megmagyarázta: minden virág után be kell fizetni a piacfelügyelőnek három forintot. Ennyi a tarifa a húszforintos nárcisz, a négyszáz forintos rózsa meg a kétszáz forintos kínai műrezeda után is. Olyasfajta nyereségrészesedés ez, ami a fenntartónak akkor is jár, ha közben a kofák - nota bene - egyetlen fillért sem keresnek, mert esős napjuk volt, vevő alig lézengett az asztalok között. A néni például a beszélgetésünk napján mindjárt kétezer forintot bukott, noha kint árult reggel hattól délután ötig.

Ügyes, mondtam a gyereknek, s elkezdtem vonszolni a piacról hazafelé. Kérdőn nézett, mire elmagyaráztam, hogy tudok a nárciszokkal kapcsolatban egy sokkal jobb befektetést, mint hogy a szálpénz és az asztalpénz kifizetése után még az eddigi zsebpénze is rámenjen az üzletre.

Vagyis: kiülünk a kertbe, kiviszünk egy nyugágyat, és gyönyörködünk a virágokban. Közben pedig nem gondolunk arra a buta és igazságtalan rendszerre, amelyik az oly hőn áhított "vállalkozói kedvet" mindjárt dupla sarccal veszi el.