Az ünnepet próbálták kihasználni a szélsőségesek - mondta Szilvásy

A közeljövőben nem valószínű a szélsőséges szervezetek fellépése - mondta Szilvásy György kancellárminiszter szerda reggel a Nap-keltében. A politikus cáfolta, hogy ő korábban "terroristaveszélyről" beszélt volna.

Szilvásy szerint ő mindig arra figyelmeztetett, hogy "szélsőséges szervezetek rá akarnak épülni" az ünnepi rendezvényekre. Ebből a figyelmeztetésből a Fidesz és a sajtó szóhasználatában lett "terrorveszély". A miniszter úgy véli, hogy mostanában már nem várható a szélsőséges szervezetek fellépése, hiszen nincsenek olyan rendezvények, melyeket saját céljaikra felhasználhatnának.

A politikus megfelelőnek nevezte a rendvédelmi szervek működését március 15-én, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy "a véleményüket kifejezni akaró embereket nem szabad távol tartani az utcától".

A politikai feszültség fenntartásáért Szilvásy továbbra is felelősnek tartja a Fideszt. Szerinte a - még nem lezárult - kordonbontási ügy után az "egyszerű állampolgár" úgy gondolhatja: ha a Fidesz képviselői törvénytelenül léphetnek fel, akkor neki sem kell betartani a törvényeket.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.