Megrendülten állunk itt, kedves barátaim, ahol ormótlan hiány és fájó üresség tátong, a nemzeti létében fenyegetett magyarság lelkén újabb sebhely, egy belső mikro-Trianon: az elbontott Nagy Nemzeti Kordon helye.

Orbán Viktor három percen belül határolódjon el a holokauszttól!

Vagy ahogy a költő mondja:

"Volt egy ember, nagybajúszos.

Mit csinált? elment a kúthoz.

De nem volt viz a vederbe',

Kapta magát, telemerte.

És vajon minek

Merítette meg

Azt a vedret?

Tán a kertet

Kéne meglocsolnia?

Vagy ihatnék?... nem biz a."

Európa szégyene ez a hiány Európa közepén, ahol az európai értelemben vett cselekvő ellenzék européer, sőt akár peér, értékek mentén tett hitet az európaiság, az európaiak Európája mellett. Fölött. Alatt.

Vajon Orbán Viktor miért folytat kettős beszédet a mohácsi csatáról?

Az új lebontokrácia durva, vandál, vérfagylaló kezei, a hatalmi önkény szimbóluma zúzta széjjel a nemzet büszke rácsát. Nem történhetett volna meg ez a szégyen egy olyan országban, ahol egy magyar hitű miniszterelnök visel háborút saját nemzete ellen, míg ki nem penderítik a cionisták, és akkor a sarokba szorított fut, de nagyon, nagyon gyorsan.

Viktor, nagyon kérlek, hívd vissza az utcáról a szomáliai iszlám milicistákat!

Az utcai politizálás megbukott. Egyébként a fedett pályás is, de az most mindegy. Letéptük fényes nemzeti bélyegünket, s hazánk feldúlt védfalából raktunk palotát heverőhelyünknek.

Marad számunkra e szomorú mementó, és a remény, hogy majd eljön a hajfodrász, a tavasz, s az agg föld tán vendéghajat veszen, virágok bársonyába öltözik. De akkor és csak akkor, nyilván, ha Orbán Viktor végre elhatárolódik a világméretű madárinfluenza-járványtól.