A sokadszorra felhorgadó vitát energiaimportunk jövőjéről egy amerikai újságcikk váltotta ki, kiindulva egy olyan teóriából, amelyet - s ez nem minősítés, hanem maga a helyzet - tényleg csak egy amerikai tehet magáévá. Eszerint van két szembenálló elképzelés: az egyszerűség kedvéért az egyiket nevezzük Nabuccónak, a másikat Kék áramlatnak. Két gázvezeték - s itt a szerző, Ms Dempsey szavait használom -, amelyek majdnem ugyanazon az úton futnak majd, majdnem ugyanannyiba kerülnek, s majdnem ugyanakkorra készülnek el. A Nabucco jelenti a diverzifikálást (a beszerzési források sokszínűvé tételét), a Kék áramlat az egyoldalú orosz függést, a Nabucco a biztonság, a másik a bizonytalanság, a Nabucco Európa, a Kék áramlat Oroszország. S ezekben a súlyos döntésekben Ms Dempsey szerint Magyarország szembefordul a diverzifikálással, a biztonsággal és Európával, s valamilyen kifürkészhetetlen okból Moszkvát választja, pontosabban a Kék áramlatot.

A megközelítés kerek, minden a helyén van benne, egyáltalán nem érinti az amerikai hétköznapokat, amikor megnyomják a gombot a gáztűzhelyen, vagyis tökéletesen alkalmas megoldása annak a problémának, amelyet az újságírónőre bíztak: színvonalasan megírva kielégíti az olvasóközönséget. Ez rendben is van. Hogy ennek nyomán egyes magyar politikusok miért gondolják azt, hogy a rájuk bízott problémára (ami történetesen a magyar gázellátás stabil és hosszú távú biztosítása) is alkalmazható lenne ez a helyzetértékelés, az - mondjuk - talányos. A Nabucco és a Kék áramlat ugyanis sok tekintetben szembeállítható, ha nagyon szembe akarjuk állítani, de talán nem éppen ezekből a szempontokból. A diverzifikálással az a helyzet, hogy a Nabucco, ha elkészül, s valóban azeri, iráni vagy türkmén gázt juttat majd el Európába, akkor is csak igen picinyt fogja "diverzifikálni" az európai energiaellátást. Talán nem véletlen, hogy a legutóbbi uniós csúcson Chirac benyomta a nukleáris energiát mint lehetséges "diverzifikációs" tényezőt, amely ugyan sokfelé nem népszerű, de legalább nem (feltétlenül) orosz forrásból táplálkozik.

A helyzet ugyanis az, s ezzel valójában mindenki tisztában van, hogy gáz és olaj, olyan méretekben, amilyenben Európának szüksége van rá, alapvetően és viszonylag biztonságosan Oroszországban található a környéken. A viszonylagos biztonságot pedig az teremti meg, hogy az oroszok lényegében ebből élnek, s középtávon lényegében Európa a kizárólagos vásárlójuk. Nem véletlen, hogy például a japánok, akik szintén "diverzifikálni" akarnak, mert egyoldalúan kiszolgáltatottnak érzik magukat a Közel-Kelettől, s jó okuk van rá, hogy ezt ne érezzék biztonságosnak, minden pénzt megadnának azért, hogy kitermeljék a leglehetetlenebb helyeken lévő szibériai gáz- és olajmezőket, s vezetéken elvigyék az anyagot az óceánig. Ugyanakkor a magyar kormány tavaly júniusban öt nap eltéréssel, vagyis lényegében egy időben írta alá a szándéknyilatkozatot mindkét vezeték megépítésében való részvételéről. Ha Budapesten valamilyen szempontból szembe lehet állítani egymással a két vezetéket, akkor az az, hogy a Kék áramlatot már megépítették Ankaráig, míg a Nabucco tervezői most keresgélik a térképen Ankarát.