Visszavonult vezérszónok

Lemondott szervezői tisztéről, és - mint fogalmazott - a "háttérbe vonult" Ágoston Tibor, a kormányellenes debreceni tüntetők egyik vezérszónoka, akinek a vezetésével Debrecen főterén több mint fél éve gyűlnek össze esténként a tiltakozók.

Összejöveteleik ceremoniális jellegűek: a nemzetiszínű zászlókkal borított Kossuth-szobor talapzatán mécseseket gyújtanak, majd a Gyurcsány Ferenc lemondását követelő beszédek elhangzása után eléneklik a magyar és a székely himnuszt, végül imádkoznak. Ágoston Tibor egy debreceni fürdő alkalmazottja, s távozásával egy időben lemondott a Fidesz megyei munkás- és alkalmazotti tagozatának elnöki tisztségéről is.

Megkeresésünkre Ágoston Tibor nem kívánt nyilatkozni, de a visszavonulásáról szóló, lapunknak is elküldött elektronikus levelében többek között azt írta: "Vannak olyanok, akik teli torokból kiabálják, hogy »Gyurcsány, takarodj«, de amikor cselekedni kell, sehol nincsenek, így a hitegetésükkel, elszántságukkal becsapnak." Hozzátette: a személyes érdekek többet nyomnak sokaknál a latban, mint a nemzet iránti kötelesség. A főszervező döntéséről tájékoztatta a főtéri tüntetőket, akiknek a hét végén azt mondta: az viselte meg, hogy sorra tagadják meg egymást a jobboldaliak. Úgy fogalmazott: a debreceni tüntetéseken atrocitás soha nem történt, minden a törvényes keretek között zajlott, mégis, saját pártja, a Fidesz sem vállalt közösséget az önfeláldozóan tüntető emberekkel.

A debreceni tüntetők - mint megtudtuk - folytatják demonstrációjukat.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.