Rúzsa Magdi önmagát is megelőzte

Kis mértékben, de folytatódott a hanghordozók forgalmának csökkenése 2006-ban Magyarországon: 5 millió 787 ezer darab zenei kiadvány kelt el – olvasható ki a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (Mahasz) által a napokban közzétett adatokból. Értékük ugyanakkor egy kicsit magasabb: tavaly több mint 10 millió 689 ezer forintot költöttünk ilyen célra (2005-ben 10 millió 665 ezret).

Az eladott hanghordozók száma az elmúlt években ingadozott: az 1999-es több mint nyolcmillió darab 2002-re ötmillió alá esett, majd 2004-re ismét meghaladta a nyolcmilliót, azóta pedig ismét csökken. A visszaesés oka a Mahasz szerint elsősorban az, hogy ma már nagyon könnyű otthon másolatot készíteni, illetve, hogy egyre többen töltenek le zenét az internetről – a vásárlók viszont a magas cd-árakat emlegetik. Nem tesz jót a forgalomnak az sem, hogy ma már a legálisan eladott hanghordozók több mint 44 százaléka úgynevezett budget kiadvány (vagyis többnyire hipermarketekben, ömlesztve tárolt, olcsó, a dalokat esetenként nem az eredeti előadó tolmácsolásában tartalmazó hanghordozó).

A hazai piac sajátossága, hogy a magyar előadók igen népszerűek. Igaz, hogy 1999-ben még az összes hanghordozó több mint fele volt magyar, ma pedig már másfélszer több a külföldi, de ha nem számítjuk a már említett budget kiadványokat, akkor az eladott hanghordozók kétharmada hazai. Ezt bizonyítja az eladási adatok alapján készült éves slágerlista is: az első hét helyen magyar előadó áll (Rúzsa Magdi az első kettőn, őt követi a Nox, Ákos, a Tankcsapda, majd Presser Gábor és a Rapülők), és az első húszba is csak Madonna és Andrea Bocelli, meg két válogatásalbum tudta beverekedni magát.

A hanghordozók típusát tekintve egyértelmű, hogy ma már a cd a legnépszerűbb: míg 1999-ben darabszám tekintetében még egy kicsivel alatta maradt a kazettának, ma már az eladott hanghordozók 82,5 százaléka tartozik ebbe a típusba. Kazettából folyamatosan egyre kevesebbet vásárolnak, tavaly már alig több mint 460 ezret, ami fele az egy évvel korábbinak. Érdekesség, hogy a bakelit nem halt még ki teljesen, sőt szemben a 2004-ben értékesített 581 darabbal, tavaly majdnem ötezer kelt el belőle.

A műfajokat tekintve továbbra is a pop a legnépszerűbb, az összes kiadvány több mint egyharmada tartozik ebbe a kategóriába. Második a rockzene 12 százalékkal, harmadik a szórakoztató zene (7,7 százalék). Három százalék körüli eredményt ért el a jazz, a világ- és a klasszikus zene, valamint a dance. A hanghordozók majdnem öt százaléka gyereklemez, magyar népdalokból, reggae-ből vagy countryból viszont alig öt-tízezer darab (0,1-0,2 százalék) kelt el 2005-ben. 

Az elsõ és második helyezett
Az elsõ és második helyezett
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.