Regnáló miniszterelnököt nem illik dicsérni, egyikről, másikról jót magam is inkább utólag írok szívesen - de most, hogy ezrek, tízezrek a torkuk szakadtából szidják, muszáj kimondanom, (mert öreg fejemmel erre "utólag" már aligha lesz módom), hogy a szabadon s enyhén mosolygó szomorúsággal mondott beszédének erős erkölcsi fénye is volt. Ennél többet nem ízléses mondanom. Talán már ez is sok. De mivel bíráltam eleget, ugyanitt is, senki sem gyanúsíthat hízelgéssel. S bővebben majd házi naplómba írok erről. A szövegéből kihallható nemzeti fájdalomról és arról, hogy még mindig nem kiábrándultan, nem viszontgyűlölve szólt mindarról, ami ma megbolondította az ország nem lebecsülhető részét. Meg főleg arról, hogy miképp tartozunk össze a múltunkkal, és miképp kellene gondolkoznunk egymásról.

Bizony, e kurta szöveg mellett intellektuálisan eltörpül megannyi ripőkharsogás. Bár ellenfele sem tehetségtelen, csak más hangszeren, egészen más műfajban és más célból játszik.

Rég törekszem függetlenségre. Nem az érzelmeimtől: a hatalmi viszonyoktól. Egy szavamat sem vonom vissza, amit a baloldali és nemzeti deficitről bírálóan, többször is írtam. Gyűlölöm a nemzeti gyűlöletet, és el nem képzelhetem életünket a nemzeti közösségünk iránti kritikus és teljes érzelmi odaadás nélkül. Amit bíráltam, az nemcsak a taktikai és gyakorlati vétségek sora, amelyet nem ebben a században követ el először a baloldal, és amikre mindig százszorosan ráfizetett. Arra törekedtem, hogy kimutassam: e kettős deficit nem pusztán "gyakorlati" meg "taktikai" hiba, hanem erős érzelmi hiátus is a döntések kiérlelésében. Ma is hiszem: ha a kormányzat politikája a kettős állampolgárságról szóló népszavazáskor bölcsebb, érzelemben gazdagabb, tizedennyi ember sem ordította volna most: takarodj!

Dehogy akarom, hogy Gyurcsány (is) a gyűlölködő politikai nacionalizmus olcsó kortespálinkáját kínálgassa. De azt igen, hogy mélyebben ismerje a közérzelmeket. És azt is igen, hogy demagógok ne ragadhassák magukhoz a mélyhegedűt is.

Tudom, éjszakai verekedők, gyújtogatók, balhékedvelők mindig akadnak, s nem közöttük kezdeném el a tömegszereplők szociológiai, történelmi stb. tudásmérését. De az istenért, nehogy azt képzeljük: a politikai mérlegelés mindenkinél tudásfüggő. És van, aki nem írásban szisszen fel, ha balfogást tapasztal, netán vél tapasztalni - hanem dühöng. A dühöngőt még nehezebb meggyőzni arról, hogy nincs igaza.

Ma - azaz tegnap este - érett, de szónokként is közvetlen, eredeti és mély ember szólalt meg a Művészetek Palotájában. Nem tudom, és már aligha lehetek tanúja, hogy mi lesz a sorsa, s a magyarság sorsa húsz, harminc év múlva. Pályája indulásakor is szurkoltam neki. Most, amikor a nehezénél tart, és amikor a hatalomfüggőknek sikerült föllázítania ellene jelentős tömegeket, ismét kimondom: szurkolok neki.