A parlamenti ellenzék lúzergépezete évek óta azt szajkózza, lemaradunk, lecsúszunk, lerohadunk, elbukunk, az EU betart nekünk, a hazug kormány ráront a szegény magyar nemzetre, a "Bach-huszárok örökébe lépett új arisztokrácia" kibelezi a kórházi röntgengépeket, a "tisztességtelen állam" kordon mögé bújva ünnepli magát satöbbi. Ha esik az eső, belefúlunk a vízbe, ha süt a nap, szétég a bőrünk, ha havazik, megfagyunk. Mindig megsavanyodik a tej. Csak akkor lenne jó a vaj, ha Orbán köpülné.

A magyar valóság szürreális szakaszába lépett. Erre a következtetésre juthatunk, ha megvizsgáljuk, miért harcolnak mifelénk a tüntető "törzsek". Jószerével csak az a közös bennük, hogy bennszülöttek. Ezt tudtunkra is adják magukra aggatott jelképeikkel. Soha ennyi magyar nem volt még Magyarországon. Az egyik törzs azért harcol, hogy Magyarország legyen a magyaroké. A másik azért, hogy ne minden magyar lehessen olyan, mint ők. Mert bizonyára ez az akadálya saját nemzettudata megizmosodásának. Nem tudom, mi lenne, ha varázsütésre minden akadály eltűnne a magyar jobboldal látómezejéből. Nem lenne például Gyurcsány, Demszky vagy Kóka. Kit nyírnának? Kit szapulnának? Kibe fojtanák belé a szót, s kit óhajtanának tojással megdobálni? A szürrealitásnak ebben a modelljében azt maguk közül kellene kiválasztani.

A magyarázatdömping szerint tizenötödikén este - októberhez hasonlóan - a Fidesz utcára szólított tömege békésen hazament, a vandálok meg nem. Miközben a két választáson vesztes Orbán ugyanazt a gondolati menetrendet követi, mint a kukaborogató: el kell kergetni a választási többséghez jutott ellenfelet. Új többséggel, szómágiával, utcai mantrával, egyre megy. Vesztett, bukott, de egyfolytában győz. Mert győzelemre termett, mint a magyar. Tudjuk évek óta: a haza aztán végképp nem lehet ellenzékben. A haza és a Fidesz, tanuljuk már meg végre rendesen a leckét, egy és ugyanaz. A választófülke csak egy lyuk. Mit számít, hogy ott mi történik, s a többség kire szavazott? A Fidesz-rendezvényen mindenkit arra biztattak, a "nemzeti ünnepen" a piros-fehér-zöld nemzeti színű zászlót használják. Mintha két hete nem maga Orbán Viktor tett volna hitet a "történelmi" árpádsávos zászló mellett.

A pfujoló hadak magatartása nem lehet elemzés tárgya. Ha valakik valakikbe belé akarják fojtani a szót, lám, azt elég könnyen megtehetik. Még csak választás se kell hozzá. De ennek semmi köze a demokráciához.

Az esti csetepaté: sima rendőri ügy. A verekedni induló fiatalok semmi különöset nem akarnak. Tudják, hogy a legitim módon megválasztott (az orbáni szótárban hazug) kormány nem retten meg tőlük. Biztosak lehetnek abban, hogy a kergetés a valóságban nem lehetséges. De abba a gondolati térbe, melybe az új többségtől a sumér-magyar nyelvrokonságig annyi minden belefér, sok minden megtörténhet. Még az a képtelenség is, hogy ki lehet szabadítani valakit a tömlöcből. 2007-ben. A konstruktív ellenzék másik vezéralakja, Semjén Zsolt a körözött Budaházy György elfogása kapcsán szóvá tette, miért pont március 15-én történt ez. De ez már a szürreális jogállami gondolkodás terméke. Eddig azt hittem, valakit azért köröznek, hogy elfogják.