Tízenkétezer katona, tíz négyzetkilométer. Ennyiben foglalták össze a NATO afganisztáni missziójának déli parancsnokságát a kandahari repülőtér köré épített bázison. Főleg ameriakaiak, kanadaiak, britek és hollandok (ők most a főnökök) karattyolnak az ebédlőben, de már román katonákba is botlottam.

Egy kanadai katona szerint a románok a leghangosabbak. Nem tudom, hogyan hallja őket, mert állandó a repülőforgalom.

Kanadai újságíró kollégák sajnálkozva néztek rám, amikor kiderült, hogy nem hoztam füldugót. De hála az amerikai hadi gépzetenek, van itt rendes bolt , ahol azt is lehet kapni. Szóval laza a hangulat, de csak a felszínen.

Mert mégiscsak innen irányítják a tálibok elleni legnagyobb hadműveletet, az Akhilleuszt. Ez - a NATO korábbi afganisztáni akcióinak hagyományait követve - majdnem egyidőben próbálja kilőni a vallási fanatikus, harcedzett, minden hájjal megkent tálib hadvezéreket, és az ezután szétszéledő általában megfizetett, vagy megzsarolt harcosoknak munkát, más életet adni. Nem könnyű mutatvány, de itt azt mondják, a gerillaháborút csak így lehet legyőzni.

A NATO afganisztáni missziójának (nevezzük nevén: ISAF) az a célja, hogy ilyen alternatívákkal segítsen bizalmat és lojalitást ébreszteni a mostani kormány iránt.  Itt kiderül, a katonásdi valóban szakma. Kevés benne a romantika.

Szerződés, kivehető szabadságok, ilyenekről cseverésznek a katonák a kávézóban. Meg, hogy kinek, miről panaszkodott a főnöke. Megint majdnem olyan lenne, mint a civil életben, de mégsem. Leopárd tankok, Herkules repülőgépek, LAV III harckocsik állnak a parkolóban.

Andre, az egyik sajtós hevesen gesztikulálva, hangosan beszél, de a tábor egyik bejárata előtt ő is elhallgat. Letekeri az ablakot és kiteszi a karját, hogy így az őr láthassa, hogy ugynolyan egyenruhában van, mint ő.

- Attól félek a legjobban, hogy egyszer az enyéim lőnek le - mondja el kétszer is, anélkül, hogy észrevenné. Aztán újra gesztikulál.

Állítólag van a táborban mozi, konditerem, de őszintén szólva nem merek elindulni ezeket megkeresni, mert eltévedek. A sajtósátortól a kijáratig húsz perc gyalog az út.Itt mindennek és főleg mindenkinek megvan a helye, még abban a töredékben is, amit látni hagynak. A tábort ráadásul folyamatosan építik, bővítik. Ellentétben azzal, amit a politikai hajlandóság hiánya néha mutat Európában, itt a bázison arra készülnek, hogy sokáig maradnak.

Kandahar, 2007. március 14.

Üzenet egy táborlakótól - 'Utálat'