Szent Miklós-ikonnal "hívta meg" Putyin a pápát

Több mint egy órát vártak a Vlagyimir Putyin vatikáni tárgyalásait összefoglaló hivatalos sajtóközleményre a szentszéki paloták ajtajában sorakozó tudósítók. A vatikáni és az orosz elnököt kísérő sajtófelelősök hosszan egyeztettek arról, mi is kerüljön bele a nyilvánosságra bocsátandó sorokba - jelentette római tudósítónk.

Négyszemközt, németül beszélt egymással huszonöt percig a német pápa és az (egykor az NDK-ban ügynökként dolgozó) orosz elnök. Csak egyetlen egyszer kellett segítenünk - mondták el a találkozót végig csendben követő tolmácsok. Ez volt XVI. Benedek és Vlagyimir Putyin első találkozója.

A Vatikán és Moszkva közötti megbeszélés jelentőségét bizonyította, hogy a szentszéki sajtófelelős, Federico Lombardi atya hosszasan egyeztetett a Kreml sajtóosztályát vezető Natalija Tyimakovával arról, mit is hozzanak mindebből nyilvánosságra.

"Közös érdekeltségű kétoldalú témák szerepeltek napirenden, amelyek a katolikus és az ortodox egyház kapcsolatát is érintették" - szólt a rövid közlemény, amely hangsúlyozta, hogy a pápa és Putyin találkozójával párhuzamosan a szentszéki Kúria államtitkára Tarcisio Bertone, a vatikáni külügyminiszter Dominique Mamberti és az orosz külügyminiszter Szergej Lavrov aktuálpolitikai kérdésekről tárgyalt elsősorban a Közel-Keletről, de szó volt "a nemzetek közötti civilizált együttélést súlyosan fenyegető szélsőségek és intolerancia problémájáról is".

Putyin ajándékba az orosz egyház védőszentjét, Szent Miklóst ábrázoló ikont hozott a pápának. Jelképes meghívót, ha már az orosz elnök nyíltan nem hívhatta meg XVI. Benedeket Moszkvába. Ez II. Alekszij pátriárka feladata. Putyin a Vatikánból a római kormánypalotába sietett, ahol szintén zárt ajtók mögötti tárgyalásra várta Romano Prodi, a szerdán Bariban rendezett orosz-olasz csúcs előtt a miniszterelnök személyesen akart egyeztetni Putyinnal a Gazprom és az olasz gázszolgáltató ENI piaci együttműködéséről.

Szó volt a legnagyobb nyugat-európai ortodox templom sorsáról is, az éppen a dél-olasz Bariban található Szent Miklós-templomról is, amelyet az októberi forradalom éveiben II. Miklós cár építtetett a szent szülővárosában. Bari felajánlotta Moszkvának, vegye vissza a templom tulajdonát. Az orosz hatóságok ezt a kezdeményezést támogatják.

Mint moszkvai tudósítónk jelenti, Vlagyimir Putyin és XVI. Benedek tegnapi megbeszélésén a hivatalos közlemény szerint nem esett szó a katolikus egyházfő és II. Alekszij orosz pártiárka régóta tervezett találkozójáról. Nyilvánvaló az is, hogy a katolikus és pravoszláv egyház kapcsolata az orosz állam és a Nyugat viszonyának is függvénye. (Legalábbis sosem lesz szorosabb az egyházi, mint az államközi kapcsolat.) A történelmi találkozó kérdése inkább azért nem merült fel a megbeszélésen, mert a kölcsönös szándék ellenére még messze van a pápa és a pátriárka - egy időben még Pannonhalmára is tervezett - kézfogásának pillanata. Az azonban, hogy Putyin immár harmadszor jár a Vatikánban - 2000-ben és 2003-ban még II. János Pál pápával találkozott - azt sejteti, hogy az egyházfők találkozója sem lehetetlen.

Az orosz ortodox egyház (RPC) azonban továbbra is bizalmatlanul fogadja, hogy katolikus hittérítés folyik Oroszországban. - Nyilván van még megtérítetlen lélek Európában, és mi sem térítünk Nyugaton, így nem fogadjuk el a katolikus egyház ilyen irányú tevékenységét az országban - nyilatkozta korábban lapunknak az RPC külkapcsolataiért felelős Kirill metropolita.

Putyin és a pápa megajándékozzák egymást
Putyin és a pápa megajándékozzák egymást
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.