Demszky örül, hogy park lesz a Kossuth téren

A főváros kezelésében lévő térre márciusban kaphat használati jogot az Országgyűlés. A Kossuth térre tervezett közpark pályázata már a nyáron eredményt hozhat.

A főpolgármester üdvözli és köszöni, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő támogatja a Kossuth térre tervezett közpark ötletét, és ennek 3,5 milliárd forintos költségét az államkasszából biztosítják - áll Demszky Gábornak a miniszterelnökhöz írt, lapunkhoz eljuttatott közleményében. Mint ismert, a Kossuth téri kordonbontás után több javaslat is felmerült a Parlament épülete előtti tér további sorsával kapcsolatban, Rogán Antal, a belváros fideszes polgármestere az ország legmodernebb játszóterét építette volna ott fel, a főváros azonban ekkor már előrehaladott tárgyalásokat folytatott a parlament hivatalával a tér tulajdonjogának esetleges átadásáról. (Egy korábbi elképzelés szerint a képviselői parkolónak használt területen mélygarázst építettek volna.)

Demszky arról is tájékoztatta Gyurcsányt, hogy a Kossutb tér tulajdonjogáról jelenleg is egyeztet az Országgyűlés Hivatala a terület gazdájával, a fővárossal. Az ennek nyomán készülő alapszerződést - amellyel a hivatal használati jogot kap a térre - március 29-i ülésén tárgyalja a Fővárosi Közgyűlés. 

A tér rendezésére vonatkozó tervpályázatról az utolsó egyeztetések folynak, a tender már a nyár elejére eredményt hozhat - zárul a levél.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.