Ezúttal Schmitt „kordonozott” az EP-ben

Schmitt Pál Fidesz-alelnök, európai parlamenti képviselő hétfőn a strasbourgi ülésteremből szólította fel a magyar komrányt az Országgyűlés körüli, „törvényellenesen felállított” kordon elbontására.

- Felszólítom továbbá a rendészeti minisztert, hogy (Franco) Frattini biztos kérésének megfelelően tartsa tiszteletben a magyar polgárok alapvető jogait, és tartózkodjon a békés tüntetők megfélemlítésétől, az életveszélyes gumilövedékek és más tartós sérüléseket okozó fegyverek használatától, mindennemű erőszakos fellépéstől! – hangoztatta Schmitt március 15-éhez igazított felszólalásában. Mint mondta, erre a múlt év őszén történt „tragikus események, a békés demonstráción részt vevő polgárok elleni brutális rendőri intézkedések” késztették.

Tabajdi Csaba, az MSZP EP-delegációjának vezetője a sajtónak sajnálatát fejezte ki, hogy a Fidesz „a legnagyobb magyar nemzeti ünnephez közeledve sem állta meg, hogy az EP-ben újra feljelentse a magyar kormányt”. - A magyar szocialisták számára mindennél fontosabb a nemzeti ünnep méltó megünneplése. Ezért nem kívánok vitába bocsátkozni Schmitt Pállal. Egyben remélem, hogy október 23-a után március 15-ét is közösen és méltó módon tudják megünnepelni a magyar pártok Strasbourgban, az itteni Petőfi szobornál  - nyilatkozta Tabajdi.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.