Visszaéltek Ambrus Zoltán nevével

Nem Ambrus Zoltán független Heves megyei közgyűlési képviselőtől származik az a levél, amelyet az övének látszó e-mail címről küldtek hétfőn a Magyar Távirati Irodához - közölte maga a képviselő.

"Visszaéltek a nevemmel, nem küldtem semmilyen nyílt levelet"  - hangsúlyozta az MTI tudósítójának nyilatkozva Ambrus Zoltán. A politikus úgy vélekedett: olyanok írhatták a nevében a levelet, akiknek érdekében áll az ügy melegen tartása.

A levél tartalmát ismeri, ám - mint mondta - a leírtakat tartalmilag nem kívánja értékelni. "Érdekes dolgokat írtak le benne, csak ennyit tudok mondani" - kommentálta a dokumentumban foglaltakat Ambrus Zoltán.

A Fideszen belüli hatalmi törekvések, a pénzért és pozíciókért folyó kíméletlen harc késztette a Heves megyei Polgári Frakció elhagyására és átszavazásra Ambrus Zoltánt - áll abban a nyílt levélben, amelyet hétfőn juttattak el ismeretlenek az MTI-hez hétfő délelőtt.

Az MTI az ügyben érintettek és az előfizetők elnézését kéri amiatt, hogy egy elektronikus postán érkezett, utólag hamisnak bizonyult levelet hitelesnek fogadott el.

"A Fideszen belüli spekulációk, önös érdekek"

"Döntésemben leginkább a Fideszen belüli spekulációk, önös érdekek, hatalmi törekvések játszottak szerepet...a Magyar Szocialista Pártból sem ezelőtt, sem ezután nem kerestek meg. Rám pressziót sosem gyakoroltak" - olvasható az MTI-nek elküldött e-mailben.

A levélben az állt: az önkormányzati választások után Herman István, a Fidesz megyegyűlési elnökjelöltje elhatározta, hogy megkaparintja a megyei Fidesz szervezet vezetését. Ennek érdekében a közgyűlési frakciót állandó presszió alatt tartotta, néha már félelemkeltően utasítgatta a képviselőket. Attól sem riadt vissza, hogy a hatvani választókerület elnökét, Szabó Ádámot egyszerűen félreállítsa. Ehhez hathatós segítséget nyújtott Nyitrai Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője és Oroján Sándor, a Fidelitas Heves megyei elnöke.

"Ők hárman zsírozták le, hogy ki lesz a jövőben a választókerületi elnök. Jelöltjük egy hatvani fiatalember, aki nem is tagja a pártnak, és aki ellen több tízmilliós csalás miatt folyik eljárás" - áll az e-mailben.

Az írás szerint Herman István "hazudik", mikor a szocialisták megkörnyékezésének tulajdonítja döntését. "Éppen ő az, aki áruló, hiszen a tavaszi választásokon (...) még hangosan elítélte a Nyitrai, Oroján (...) vonal Heves megyei előrenyomulását. Minden szálat megmozgatott annak érdekében, hogy a megyei listán az országos pártvezetés, nehogy elé helyezze Nyitrait. (...) Mégis velük ült le egyeztetni, alkut kötni". Herman István, Nyitrai Zsolt és Oroján Sándor immár ugyanazon érdekek mentén politizálnak. "Kihasználni minden embert, semmi munka árán minél biztosabb pozíciót megszerezni".

"Ezek a tények végképp arra az elhatározásra juttatattak, hogy ezek között ez emberek között nekem semmi keresnivalóm nincs. A Hermanok, Nyitraik és Orojánok akik egy esetleges kormányváltás során gátlástalan politikai kalandorokként még hatalomhoz is jutnak milyen alternatívát kínálnak ennek az országnak?"

Herman mindent cáfol

"A róka, ha csapdába esik, menekülése érdekében képes lerágni a saját lábát" - kommentálta a levelet Herman István. Mint azt MTI-nek elmondta, a Fidesz megyei szervezetében soha nem volt torzsalkodás. Csáki Zsigmond megyei elnökkel felhőtlen a viszonya, és a Vállalkotók Pártja elnökeként soha nem jutott eszébe a Fidesz megyei vezetésének megszerzése, vagyis Ambrus Zoltán állításai közönséges hazugságok - mondta a politikus.

Arra is emlékeztetett, hogy a hatvani választókerület elnöke önmaga mondott le, vagyis nem volt szükség a félreállítására. Ugyancsak cáfolta, hogy Nyitrai Zsolt megbuktatásáért dolgozott. Annál is inkább, mert nem a Fidesz, hanem a Vállalkozók Pártja jelöltjeként indult a választásokon. Szerinte mindennek a hátterében az húzódik meg, hogy az MSZP Ambruson keresztül ráirányította a célkeresztjét - mondta Herman István.

Ambrus Zoltán a megyegyűlés október 23-i ülésén lépett ki a Polgári Frakcióból, majd szavazatával lehetővé tette a szocialista Sós Tamás megválasztását az addig mandátumegyenlőség miatt működésképtelen Heves Megyei Közgyűlés élére. Ezt követően Orbán Viktor a Fidesz elnöke árulónak nevezte az átszavazó képviselőt.

A Fidesz vezette Heves megyei polgári frakció a választási bizottságnál megtámadta Ambrus mandátumát. Arra hivatkoztak, hogy a frakciószabályzat szerint elveszíti mandátumát az a képviselő, aki kilép a frakcióból.
Ugyanakkor sem a területi, sem a választási bizottság nem adott helyt a Fidesz panaszának, sőt azt elutasította a bíróság is, így továbbra is a közgyűlés tagja Ambrus Zoltán.

(forrás: MTI)

Ambrus Zoltán
Ambrus Zoltán
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.