Segítség reklámért

"A Gyermekrák Alapítvány az újonnan bevezetett vizitdíj és kórházi napidíj költségeit átvállalja. Feltétele, hogy a beteg vérképzőszervi, illetve daganatos betegségben szenved, az Alapítványnál regisztrálva van, valamint nem töltötte be a 24. életévét. A nehéz helyzetben lévő családokat ez esetben is jelentős terhektől kíméli meg a kiemelkedően közhasznú szervezet" - szól az alapítvány bejelentése. A szervezet megint segít. Még akkor is, ha a daganatos betegnek vizitért nem is kell fizetnie. Ahogy várhatóan a kórházi napidíj alól is mentesülnek. Anélkül, hogy bármelyik alapítványnál regisztrálva lennének. Azt, hogy a rákbeteg gyermekekért létesült többi, ma már egy ernyőszervezetbe tömörült egyesülettel közösséget nem vállaló Gyerekrák Alapítvány, pontosan mire is költi az adófelajánlásokból összegyűjtött sok száz millió forintját, nem tudni. Néha egy-egy, komoly hírveréssel járó kórházi adományról hallani. Vagy a szülőknek adott, meghatározott márkájú táplálékkiegészítőre költendő támogatás, meg a vízcsapból is folyó reklámkampány sem lehet bagatell kiadás. Most az egyesület jól gazdálkodott: kiadás nélkül sikerült az egyszázalékos felajánlások előtt kevéssel a nevét újra megforgatnia.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.