Elemi erővel
- A virrasztásra? - kérdi halkan és ünnepélyesen a portásfülkéből egy idős hölgy. Jól láthatóan pörgeti az arcokat az emlékezetében, lehetek-e régi diák, jártam-e itt valaha.
A zömében fogyatékos, beszédhibás gyerekeket nevelő iskolába ma éjjel egyébként bárkinek szabad a bejárás, aki versolvasással tiltakozna a bezárása ellen, de örülnek annak is, aki csokoládét, narancsot hoz a hosszú éjszakára, és szívesen látják azt is, aki párórás jelenlétével ülne az ügy mellé.
Tíz múlt. A gyerekzsivaj a szaladgáló iskolásokkal együtt már órákkal ezelőtt visszaszorult a folyosók temperával festett plakátjaira, döbbenetesen kifejező ceruzarajzaira. A testes csendbe hirtelen mégis nevetésfoszlány szivárog.
- Még hogy az ördög nem alszik! - hahotázik a Vörösmarty Csongor és Tündéjében ördögfiókát alakító tanítónő, aki épp egy pillanatnyi bóbiskolásból száll vissza szerepébe. Körülötte karéjban, az éles neonfény ellenére kókadozó Mirigy, Csongor, Balga, Ilma és Tünde. A tanári kar.
Kora délután a felolvasóteremben még díszruhás kisiskolások álltak vigyázzban, minden szót alaposan formálva, a beszédhibás gyerekek szavalatai is hiba nélkül voltak. Mostanra már csak a tanárok, egykori kollégák, szülők, öregdiákok, kerületi alpolgármester, távoli szimpatizánsok maradtak. Fénykép, videofelvétel készül, egyelőre nem tudni, hogy egy megnyert vagy egy elveszített "csata" emlékére.
A harmincfős egyensúly pedig állandósul: páran érkeznek, páran lábujjhegyen távoznak. Az idő előrehaladtával lassan már beakad egy-egy szó, és a bibliofil papírra nyomott "ólombetűk" is könnyen összefolynak. A mesejáték szüneteiben a nézők veszik át a stafétát: míg a termoszból az igazgatónő kávét szervíroz, ők becédulázott oldalakról böngészik a kedvenceket, az Előszót, a Szózatot, A vén cigányt.
Aki búslakodva könyöklő, nekikeseredett szavalókat várt, csalódnia kell. Ebben a huszonnégy órában nem esik szó az esetleges bezárás hercehurcáiról, a napokon belül várható döntés következményeiről, a hátrányos helyzetű gyerekek további esélyeiről. Ugyanígy tabu ma este a nyolc évfolyamon működő logopédiai osztályok sorsa, az önkormányzat bezárási politikája.
Ebben a huszonnégy órában Vörösmartyé a főszerep. A nehézkesen mászó hajnali órák után újra gyerekekkel telik meg a terem. A bársony emlékkönyvben pedig rendre gyűlnek a kisiskolás műgonddal megrajzolt nevek, hogy ki, mit és hány órakor olvasott fel.
Itt talán csak akkor lennének boldogabbak, ha 2010-et írnánk, és ahogy azt tervezték, az elemi iskola százéves fennállásának alkalmából - az alapító skót misszió, az egykori tanárok és a sok ezer itt tanuló előtt fejet hajtva - mondanák egy napon át Vörösmarty verseit.
Elemi erővel.
(Szombaton a VI. kerületi önkormányzat közölte, hogy nem zárják be az iskolát.)
