Autonómok akciósorozata: nem csak "randalíroznak" Koppenhágában

A foglalt házból kilakoltatott autonómok naponta szerveznek valami akciót Koppenhágában - számolt be levelében Sajó György, Dániában élő magyar értelmiségi (az eseményekről beszámoló korábbi levelét a hét elején tettük közzé).

A dán rendőrség múlt héten csaknem 650 tüntetőt vett őrizetbe, akik részt vettek a többek között punkok és autonómok által jogellenesen lakott ifjúsági központ (Ungdomshuset) kiürítését kísérő, erőszakba torkolló tiltakozó akcióban. A kiürítést követően lebontott épület egy szabadegyházi szekta tulajdonában volt - jelentette az MTI.

Csütörtök reggel aktivisták átragasztottak több száz fővárosi utcanévtáblát "Jagtvej" felirattal. A felirat arra utal, hogy az előző nap lebontott "UNGDOMSHUSET" ifjúsági ház a Jagtvej nevű úton állt - számolt be a helyszínről Sajó György.

Péntek délutánra SMS-ben hívták össze a csapatot Koppenhága egyik luxusáruházába. Az SMS-ben az állt, hogy a Magasin áruház szolidaritásból ideiglenes ifjúsági házként nyitná meg kapuit a fiatalok előtt. A rendőrök persze már órákkal előbb körbevették az áruházat , nem engedve be azt a mintegy száz autonómot, akik hitelkártyáikat lengetve azt skandálták: "Engedjenek be, van vásárlóerőnk!" - írta Sajó György, majd így folytatta: pénteken éjjel óriási bulit rendeztek a lerombolt ház helyén, ahol éjjel egy órára már mintegy 1000 (!) fő jött össze. "A rendőrség nem zavarta őket." (Ezt a bulit mutatja be az Ekstra Bladet dán portálon közölt fotó.)

Szombatra virradó éjszaka erőszakos események is történtek az MTI beszámolója szerint: a dán rendőrök huszonnyolc randalírozó fiatalkorút vett őrizetbe, akik a lebontott ifjúsági központ előtt a rendőrökre támadtak Koppenhágában. Miután néhányan palackokkal kezdték dobálni a rendőröket, a csoportot feloszlatták, a randalírozókat pedig elfogták.

Az MTI által említett összecsapásra a helyi beszámoló szerint a buli után került sor. Péntek este tízkor a fiatalok utcabálra (nem tüntetésre) jöttek össze a "Ground 69"-en (ahogy a ház helyén maradt csupasz telket most a köznyelv nevezi, a lebontott Ungdomshuset címe: Jagtvej 69 szám alapján) -írja Sajó György. - A buli résztvevőinek száma nőttön nőtt. Éjfél körül már annyian voltak, hogy nem fértek el a telken, ezért az buli a Jagtvej út egy részét is elzárta a forgalom elől.  az út egy szakaszát. A rendőrség mindvégig a közelben volt, de megnyugtatták a sajtót, hogy amíg a megmozdulás utcabál formájában folyik, semmi ok a beavatkozásra. Sőt, maga a rendőrség biztosította az utcabál helyszínét a Jagtvej érintett szakaszának forgalom előli lezárásával.
Kora hajnalban került sor az első rendbontásokra, amikor a bulizók nagy része már távozott, és már csak egy kemény mag maradt a helyszínen. Ezek símaszkot húztak, és elkezdték a rendőröket dobálni, amit letartóztatások követtek.


Sajó György beszámolójában egyéb következményt is említ: szombaton reggel megint le kellett zárni a ház környékét, mert a buli helyén akkora szemétrakás maradt, hogy csak így tudták eltakarítani a nyomokat. (Fotó a takarításról az Ekstra Bladet portálon.)

A szemetelés a hét végén folytatódik, immár szervezettebben - jelezte Sajó György. - Az autonómok arra buzdítanak, hogy a ház lebontása iránti köszönetként minden szimpatizáns pakolja ki az utca közepére a szemetét.

Szombaton délután 3-tól 7-ig pedig ismét bejelentett demonstráció volt, "Akkor most hol legyünk?" címmel...



Két videoklipet ajánlunk a sok százból, amely az interneten található.

Az egyik lázadásra, ellenállásra buzdítja az autonómokat, sokkoló képpel és zenével.



A másik, "Kampen om Ungdomshuset" című klip inkább emléket állít a házzal együtt eltakarított kommunának. A dán nyelvet nem bíró  olvasónak is sokat mondanak a képek, és az olyan szövegek, mint "Hvorfor?", "kommunen", "blot for", "politikene forer krig", "rasistik, homofobisk"...



(forrásaink: NOL, MTI, YouTube)

Kiégett autók a zavargások után
Kiégett autók a zavargások után
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.