„Visszaszorulóban a kötelező udvariasság, ha a mások hitéről van szó. Nagy-Britannia két intoleráns táborra oszlik, amelyeknek tagjai abban lelik kedvüket, hogy megvetéssel szólnak mindarról, ami a másik félnek a legdrágább” – írja Stuart Jeffries a Guardianben.

Mint a Metazin is beszámolt róla, Angliában és Amerikában nagy divatja van a harcos ateizmusnak. Jeffries egyenesen úgy látja, hogy ez a vita hevességében és kiterjedtségében messze maga mögé utasítja a felekezetek közti ellenéteket.

Elsőként Colin Slee anglikán lelkipásztort idézi, aki úgy fogalmaz, hogy a harcos ateisták „éppoly fundamentalisták, mint akik a metróban bombát robbantanak, vagy mint a hajthatatlan ciszjordániai telepesek, avagy a bigott anglikán meleggyűlölők”.

Az Új Ateisták vezéralakja, Richard Dawkins oxfordi professzor kifejezetten bárdolatlan kiszólásokkal hívta fel magára a figyelmet. Például, amikor a British Airways megtiltotta, hogy egyik légikísérője a ruháján kívül keresztet viseljen, Dawkins úgy nyilatkozott, hogy életében kevés olyan ostoba arcot látott, mint a szóban forgó légikísérőé. Dawkins találmánya a „gerinoil” nevű kábítószer, amely megbolondítja az emberi elmét. Mint írta, ennek hatása alatt volt mind a tizenkilenc ember, aki 2001 szeptemberében elkövette a New-York-i terrortámadásokat. A gerinoil az angol ’religion’ (vallás) szó anagrammája.

Jeffries Alister McGrath oxfordi teológiaprofesszort idézi, aki úgy látja, hogy A szemfényvesztés neve: Isten című legújabb könyvével Dawkins öngólt lőtt. Mert azt a következtetést vonhatja le belőle az olvasó, hogy intolerancia dolgában az ateizmus egy fikarcnyival sem marad el a legmegveszekedettebb vallásosságtól.”

Még talán őt is túlszárnyalja, legalább is harsányság dolgában, Christopher Hitchens, a marxistából lett neokonzervatív publicista, akinek májusban megjelenő könyvéből máris olvasható egy fejezet, s ez többek között imígyen rémisztgeti az olvasót: „Miközben ön ezt olvassa, hívő emberek – ki-ki a maga módján – éppen az ön elpusztítását tervezgetik, és az enyémet. A vallás mindent megmérgez.”

A vallásos oldalon moszlimok, zsidók, katolikusok, protestánsok mind-mind kiállnak egymásért, ha valamelyiküket sérelem éri, és együtt tüntetnek a kormány tervei ellen, amelyek örökbefogadási joggal kecsegtetik a melegeket. Ez a kérdés különben az anglikán egyházat is mélyen megosztja.

Az ateisták attól tartanak, hogy a radikális vallásos családok Nagy-Britanniában is kivonulnak a közoktatásból, akárcsak Amerikában, ahol két és félmillió gyerek otthon tanul, nehogy meg kelljen ismerkednie Darwin tanaival.

A vallásos tábor viszont attól fél, hogy a brit állam is a világias francia modellt vezeti be, és száműzi a vallásos jelképeket a nyilvánosságból. Richard Chartres, London anglikán püspöke szerint a vakbuzgóság alá éppen az adna lovat, ha a vallásos közösségek kiszorulnának a közéletből. „Akkor találna termékeny talajra a gyújtó beszéd, olyannyira, hogy a közrendet is egyre növekvő mértékben veszélyeztetné.”

A cikkíró a vallásos oldalról egyetlen gorombaságot sem idéz, az ateisták tehát akár részrehajlással is meggyanúsíthatnák. Mozgalmuk egyik fóruma, a New Humanist ehelyett nyomban azzal vádolja meg Jeffriest, hogy nem mer állást foglalni. „Egyes liberális értelmiségiek körében divat a vallásos fanatikusokkal egy napon emlegetni bennünket, mert szeretnék azt képzelni magukról, hogy ezáltal fölülemelkednek a viszályon, és majd ők osztják az igazságot.”

Richard Dawkins