Diákok demonstráltak a Szentgotthárd közelében tervezett hulladékégető ellen

Több mint 1800 általános és középiskolás diák demonstrált élő láncot alkotva Szentgotthárdon, a város közelében a határ osztrák oldalán tervezett hulladékégető megépítése ellen szombaton.

A Pro Natura St. Gotthárd (PRONAS) elnevezésű civil szervezet a két ország határán lévő Népek Barátsága emlékműnél rendhagyó környezetvédelmi órát tartott a gyerekeknek, tájékoztatták őket az égetőmű káros hatásairól és környezettudatos viselkedésre biztatták őket, bemutatták például a szelektív hulladékgyűjtés módját.

Bugán József, Szentgotthárd alpolgármestere a fiatalokhoz intézett beszédében "barátságtalan és őrült tervnek" nevezte, hogy a BEGAS Kraftwerk GmbH nevű cég Burgenland tartománnyal együttműködve megpróbálja felépíteni az évi 200 ezer tonna kapacitású hulladékégetőt. Az alpolgármester emlékeztetett arra is: Ausztriából hosszú ideje folyamatosan szennyezik a térség folyóit a Lapincsot és a Rábát.

"Meg fogunk tenni mindent a folyók tisztán tartásáért, és meg fogjuk akadályozni, hogy ide Szentgotthárd közelébe egy hulladékégető művet építsenek" - mondta. Ezt követően a Népek Barátsága emlékműnél álló zászlórúdra Bugán József felvonta a "Danke, Nein!" feliratú zászlót, amelyen egy piros szélű körben áthúzva látható a tervezett erőmű sziluettje, és egy halálfej is.

Bejelentették, hogy a civil kezdeményezésre elindított kampány következő állomása március 17-én Rábafüzesen a határátkelőhely közelében lesz, ahol félpályás forgalomlassító demonstrációval tiltakoznak a környezetszennyezések ellen.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.