A rendőrség betiltotta a teljes útpályás lezárást Sopronban

Elmaradt a teljes útpályás lezárás szombaton Sopronban, mivel a demonstrációt a rendőrség a közúti forgalom akadályozására hivatkozva megtiltotta, a szervező felülvizsgálati kérelmét pedig elutasította a bíróság. Erről maga Gőbl György, a Civilek a Nemzetért soproni szervezője nyilatkozott az MTI-nek.

Tájékoztatása szerint a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság döntéséről szóló iratot szombat reggel kapta kézhez, így annak tartalmát a tüntetés tervezett helyszínén ismertette a megmozdulásra készülő alig egy tucatnyi tüntetővel.

Az egybegyűltek némi tanakodás után úgy döntöttek, elállnak attól a szándékuktól, hogy egy órára lezárják a teljes útpályát a Csengery utca és a Kőszegi út kereszteződésében kialakított körforgalom városba vezető torkolatánál. A véleménynyilvánítás más módját választották: a körforgalom zebráin jártak körbe mintegy 20 percen keresztül.

Az akcióval az igaz ország megteremtéséért küzdenek, olyan országot szeretnének, ahol nemcsak az állampolgárokkal akarják betartatni a törvényeket, hanem azokat "az államgépezet is betartja" - foglalta össze követeléseiket a szervező az MTI-nek. Atrocitás nem történt, a helyszínt biztosító rendőrök beavatkozására nem került sor - közölte az MTI-vel Kóczán László alezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság közbiztonsági igazgatója.

Farkas Gábor alezredes, soproni rendőrkapitány a tiltó döntés indoklásaképpen az MTI-nek közölte: a lezárásra kiszemelt útszakasz forgalmát más útvonalon nem lehet biztosítani. A környező utcákban érvényes súlykorlátozás miatt nem jelentett volna megoldást a forgalom elterelése sem - tette hozzá.

Félpályás útlezárással Balatonszárszónál

Félpályás útlezárással tiltakozik a kormány ellen a Civilek a Nemzetért Mozgalom siófoki csoportja szombaton 9 órától 13 óráig az M7-es autópálya balatonszárszói lehajtó útján, a 70-es útra vezető szakaszon - közölte a demonstráció szervezője az MTI-vel. Varga László tájékoztatása szerint mintegy félszáz autóval hozzávetőleg százan vesznek részt "a kormány megfélemlítő, egyre nyilvánvalóbban diktatórikus politikája elleni" akcióban.

A demonstráción siófoki, zamárdi, balatonföldvári, teleki, enyingi, endrédi, tabi, lepsényi, balatonöszödi, nagycsepelyi, kötcsei, balatonkenesei, szárszói, balatonkenesei polgárok vesznek részt nemzetiszínű zászlókkal, transzparensekkel, "amivel kifejezik tiltakozásukat a kormányzásra alkalmatlan politikai hatalom ellen" - mondta a szervező. Közölte: a tiltakozó akciót bejelentették és engedélyeztették a rendőrségen, így a forgalmat rendőrök irányítják, és ők biztosítják a helyszínt is.

Varga László hangsúlyozta: felhívták a résztvevők figyelmét a törvényben előírt szabályok megtartására.

 

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.