Gazdasági érdek és morális kötelesség

Tegnap reggeltől, új időszámítás kezdődött a BKV-nál. A vezérigazgató meghirdette utasbarát szemléletét, amelyet most azzal vezet be, hogy minden eddiginél erősebb jegyvásárlási kényszert próbál éleszteni a bliccelő utasokban.

Jegyeket, bérleteket kérem ellenőrzésre! A rideg felszólítás hallatán mindjárt eszünkbe jut egy morc BKV-ellenőr, hőre zsugorodó munkáskék öltönyben, piros karszalaggal alkarján, azzal az ellentmondást nem tűrő hangjával. Csakhogy az ellenőrök ma már nem ezt mondják, nem így öltöznek és a karszalagjuk sem vörös. Ami a régi: minden állomáson szigorúan ellenőriznek. Az viszont a legfrissebb újdonság, hogy ez mostantól már mindig így lesz.

Tegnap reggeltől, új időszámítás kezdődött a BKV-nál. Az új vezérigazgató meghirdette utasbarát szemléletet, amelyet most azzal vezet be, hogy minden eddiginél erősebb jegyvásárlási kényszert próbál éleszteni az utasokban. Pontosabban csak minden harmadik utasban, mert a becslések szerint három utasból átlagosan egy bliccel. Ezért csütörtökön hadrendbe állította összes ellenőrét, mind a majd 430-at, hogy alaposan megszűrjék az utazóközönséget és szétválasszák az ocsút a tiszta búzától.

Az állomások paramétereitől függően ellenőrök sorfala jelenti a szűrőt. A Déli pályaudvarnál például három-három kék ruhás sorfala között kellett mutatni a jegyeket, bérleteket. Az is az utasbarátság része, hogy olyanokat mondanak, hogy "megkérném...", "megtenné, hogy megmutatja...", meg olyanokat, hogy "vetnék egy pillantást..." Ezt a hangnemet értékelik is az utasok, különösen azok, akiknek keze ügyében a biléta, ám a megtorpantott, táskában, hátizsákban kotorászók már morgolódnak kicsit az orruk alatt.

Komolyabb zokszó azonban nem esik. A Deák téren például az egyik ellenőr azt mondja: teljes a béke és a nyugalom. A pénztárban ülő hölgy viszont már másképpen vélekedne, de ki sem látszik a munkából. A pénztár előtt kígyózók többnyire azok az utasok, akik kivételesen úgy döntöttek, hogy kipróbálják, milyen érzés legálisan igénybe venni a tömegközlekedési szolgáltatást. Főleg az ellenőrök látványa miatt.

- Ezeknek kék a karszalagjuk! - osztja meg felismerését leplezetlen csodálkozással az egyik utas a másikkal. A megjegyzés felér egy beismeréssel, de a lényeg mégis az, hogy ezúttal megvette a jegyet, és ezzel hozzásegítette a BKV-t likviditási gondjai megoldásához. A fokozott ellenőrzés napi nyolcmillió forintos többletbevételt jelent a cégnek. Ez még tavaly derült ki, amikor néhány hétre bevezették a mostanihoz hasonló szigort, amely azonban fokozatosan lanyhult, míg végül minden visszatért a régi kerékvágásba. Az utasok egy jó része ismét azok táborát gyarapította, akik szerény becslések szerint évi 10 milliárd forint bevételkiesest okoztak a BKV-nak.

"Következetesség" - magyarázza hitvallását az egyik kék karszalagos fiatalember félreérthetetlen ellenőr öntudattal a Deák téren. Nem is csúszik át senki a hálón. Bár a "bírság" tételek rovatba talán semmi sem kerül, a kassza bevétele a nap végi elszámolásnál majd magáért beszél.

- Ez volna az? - kérdez viszsza egy hölgy, amikor véleményét kérdezzük az utasbarát filozófiáról? Pedig a hölgy láthatóan soha sem bliccelt, az áfacsalást még hírből sem ismeri, viszont az egyforintost is viszszakéri minden kasszánál. Az ellenőrzésben az utasok többsége szerint nincs semmi különös. A tömegközlekedési járművekre jegyet kell venni, ezt ellenőrzik, aki pedig nem vesz, azt megbüntetik. E logika mentén haladva kiderül, hogy a durung BKV-ellenőr mítosza is csak a bliccelők gondolatvilágában él. A fizető utasok természetesnek találják a BKV eljárását. Ez a cégnek elemi gazdasági érdeke, míg a tisztességes utasokkal szemben morális kötelessége. Ha fizetni kell, fizessen mindenki.

Persze vannak, akik szívesen beszólnak az ellenőröknek, de például délután az Árpád hídnál a 894-es jegyellenőrt és a 790-es fő jegyellenőrt mindez láthatóan inkább szórakoztatja, mint bosszantja. Mert a BKV-t nem érheti az a vád, hogy azonosítatlan ellenőrökkel vegzálja az utasokat. Az összes kék ruhás mellén ott a fényképes azonosítókártya a jól olvasható számmal és beosztással. A beszóló utasokon persze nincs semmi azonosítás, de ennek metrófronton nincs jelentősége.

Annak viszont igen, hogy a többletbevételből majd jut az ellenőrök számának növelésére. Talán még jegyárat sem kell emelni, kívül és belül tiszták lesznek a járművek, porosodnak a Combino-garancialevelek. És nem is kell más, csak egy kicsit barátkozni az utasokkal.

Az ellenõrzést az utasok többsége nem veszi zokon
Az ellenõrzést az utasok többsége nem veszi zokon
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.