Covent Garden Ferencvárosban

"Egy budapesti Covent Gardent tervezünk a Közraktárak helyére. Színházzal, könyvtárral, galériákkal, kávézókkal és más szórakozóhelyiségekkel" - mondta a főpolgármester-helyettes. Ikvai-Szabó Imre szerint már a nyáron elindulhat a projekt.


Nyáron elkezdődhet a Közraktárak területfejlesztése, és 2009-re  átadhatják az új, Duna-parti kulturális központot - nyilatkozta a városfejlesztési, gazdálkodási és szociálpolitikai ügyekért felelős főpolgármester-helyettes. "Egy budapesti Covent Gardent tervezünk a Közraktárak helyére. Színházzal, könyvtárral, galériákkal, kávézókkal és más szórakozóhelyiségekkel" - mondta Ikvai-Szabó Imre. Hozzátette, hogy a főváros által tavaly tavasszal kiírt, többlépcsős fejlesztési pályázat után a terület rendezésének kérdése áprilisban kerülhet a közgyűlés elé.

Ha a képviselő-testület is úgy akarja, akkor már a nyáron átadhatják a pályázat nyertesének a területet, és elkezdődhetnek a nagyjából hatmilliárd forintos fejlesztési munkálatok. A tervek szerint 2009-re a lakosság is birtokba veheti az új, Duna-parti  kulturális bázist - közölte a szabad demokrata politikus.

A Szabadság híd és a Petőfi híd közötti, a pesti oldalon csaknem egy hektáros területen található Közraktárak fejlesztéséről szólva elmondta: minél kevesebb állami pénzt akarnak fordítani a projekt  megvalósítására.
A terület tulajdonjoga maradna a fővárosnál, hasznosítással  próbálnák megvalósítani az elképzeléseket, hogy bérleti díjjal a  fővárosnak évek múlva is folyamatos bevétele származzon a kulturális  beruházásból - tudatta Ikvai-Szabó Imre.

"Jó konstrukció született a Közraktárakra. A funkciót, az építészetet és a fenntarthatóságot egyszerre tartottuk szem előtt" - fogalmazott, megemlítve, hogy a beruházás a főváros eddigi  legnagyobb "PPP-programja lehet".
A köz- és a magánszféra partnerségét jelentő (Public-Private Partnership) konstrukcióval közszolgáltatásokat biztosíthatnának jelentős magántőke bevonásával - tette hozzá.

A volt óbudai Gázgyár régóta tervezett, kulturális célú  fejlesztésével kapcsolatban közölte: a város által alapított fejlesztési és rehabilitációs társaság fő feladata a ciklus végéig a környezeti kármentesítés lesz, valamint a hatalmas terület előhasznosítási programjának kidolgozása.

"Nem értékesítenénk, hanem hasznosítanánk a területet (...),  döntően egy kulturális, rekreációs és közösségi hasznosítás volna  ez" - mondta a főpolgármester-helyettes, megjegyezve, hogy a  tavalyihoz hasonlóan akár az idei nyáron is tartanának kulturális  rendezvényeket a helyszínen, de csak évek múlva alakulhat ki a környék végleges arculata.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.