Ültetvény a Mecsekalján

A Pannonpower Holding Zrt. vezetése 2001 végén hozta meg stratégiai döntését, hogy átállnak biomassza-alapú tüzelőanyagra. A négy kazánból egyet állítottak át a biomassza felhasználására.

2005 áprilisában kezdték meg Szentlőrinc közelében a biomassza előállításához szükséges fákat telepíteni egy 45 hektáros szántóföldön. Egy hektáron 1200 dugványt ültettek el, összesen 54 ezret. (Ezeknek egy részét a múlt héten aratták le.) Rudolf Péter fejlesztőmérnök elmondta, hogy a Szentlőrinc melletti telepen tízfajta fát ültettek, dupla sorosan. Ezáltal helyet tudtak megtakarítani, és a telepített fák egymás növekedését sem akadályozták, hiszen két év után kivágják azokat. Hat olasz és négy magyar nemesítésű nyárfafajtával kísérleteznek. Az átlagot az olasz nemesítésű fák felülmúlják, míg a magyarok ezen értékek felét sem érik el. A legeredményesebbek: a Monviso és az AF2 fajta. Ezeket a fákat nem érik gombás megbetegedések, a genetikai módosítás ellenállóbbá teszi őket. A leveleket nem kell begyűjteni és komposztálni, elég otthagyni a földön, mert lebomlik, és természetes humuszt képez. A fákat kétévente trágyázzák is.

Pécs körül sok a kihasználatlan szántó, ezért ez a beruházás mezőgazdasági és munkahely-teremtési szempontból is előnyös. Ha a biomassza előállításához szükséges fafajták nagyüzemi termesztése beindul, akkor ez sok embernek biztosíthat munkalehetőséget.

Egy energianyár két év alatt 6-7 méter magasra nõ, 12 kilogrammot nyom, átmérõje nyolc centiméter lesz
Egy energianyár két év alatt 6-7 méter magasra nõ, 12 kilogrammot nyom, átmérõje nyolc centiméter lesz
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.