Hazudott Cheney kabinetfőnöke

Lewis "Scooter" Libby akár 25 évet is ülhetne, de ennyi hónapot sem fog.

Az ötből négy vádpontban bűnösnek mondták ki tegnap Lewis "Scooter" Libbyt, Dick Cheney alelnök egykori kabinetfőnökét. Az esküdtek tíz napig vitatkoztak, hogy hazudott-e az ügyészségnek és az FBI-nak. A bonyolult ügyben végül az igazságszolgáltatás félrevezetésében, kétrendbeli hamis tanúvallomásban és egy hamis tényállításban marasztalták el. Büntetéséről várhatóan nyár elején döntenek, a maximum 25 évi börtön helyett jogi szakértők szerint a legvalószínűbb a 18-24 hónap közötti szabadságvesztés. Libby védői perújrafelvételt sürgetnek, és ha azt elutasítják, fellebbeznek a mostani ítélet ellen. Kérdés, hogy az elnök kegyelemben részesíti-e. A Fehér Ház szóvivője szerint George W. Bush tévén nézte az ítélethirdetést, sajnálja Libbyt, ám az ügy még nem zárult le, s nem kívánja kommentálni a helyzetet.

Az alelnök kabinetfőnöke azt a vizsgálatot próbálta meg félrevezetni, amelynek egy fedésben dolgozó CIA-ügynök személyazonosságának kiadása volt a tárgya. Valerie Plame a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozásán dolgozott. 2003-ban (egy külföldi titkosszolgálat hamis jelentése alapján) felmerült, hogy Niger urániumot adott el Iraknak, s Plame javasolta, hogy férje, az USA volt nigeri nagykövete utazzon Afrikába feltárni a tényeket. Joseph Wilson azzal jött vissza, hogy az állítás hamis, és amikor a kormányzat ennek ellenére továbbra is tényként hivatkozott rá, cikket írt a The New York Timesba.

A bíróságon bemutatták a lapnak azt a példányát, amelyen Cheney megjegyzéseket fűzött a cikkhez. A Fehér Ház Wilson diszkreditálása céljából tudatosan szivárogtatta ki, hogy felesége CIA-ügynök. Az eljárás során fény derült azokra a sötét módszerekre, amelyekkel a kormányzat "beetette" az újságírókat, akiken keresztül azután megpróbálták lejáratni az iraki háborút ellenző nagykövetet. A The New York Times egyik riportere 85 napot töltött börtönben, mert nem volt hajlandó felfedni forrását - végül Libby maga járult hozzá ahhoz, hogy megszólaljon. Az is kiderült, hogy Richard Armitage külügyminiszter-helyettes és Bush elnök helyettes kabinetfőnöke, Karl Rove is aktívan terjesztette a Plame-ről szóló információt. Végül azonban csak Libby ellen emeltek vádat, s azt sem a kiszivárogtatásért.

Libby távozóban - ítélethirdetés után
Libby távozóban - ítélethirdetés után
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.