Globalizációkritikus tüntetők elfoglalták a velencei dán konzulátust

Olasz globalizációkritikus tüntetők két órára elfoglalták a velencei dán konzulátus épületét, hogy támogatásukról biztosítsák a múlt heti koppenhágai zavargások során őrizetbe vett több száz tüntetőt.

A koppenhágai tüntetők az ellen tiltakoztak, hogy Norrebro negyedben a rendőrség csütörtökön kilakoltatta az autonómok, punkok, hippik és egyéb, az underground kultúrához tartozó személyek által negyedszázada jogellenesen használt négyemeletes Ifjúság Házát (Ungdomshusetet).

"Azért foglaltuk el a konzulátust, hogy közvetlenül tárgyaljunk a dán kormánnyal" - közölte Luca Casarini, a velencei csoport szóvivője az ANSA olasz hírügynökség jelentése szerint.

A konzulátus személyzete elmondta, hogy olasz fiatalok negyven fős csoportja üzenetet küldött a hivatalukból a dán kormánynak, amelyben az őrizetbe vettek elengedését követelik. A velencei tiltakozás békésen ért véget, senkit sem vettek őrizetbe.

Két másik ifjúsági szervezet 50 tagja röviddel később a milánói dán konzulátusnál kezdett hasonló tiltakozó akcióba, de a rendőrök incidens nélkül eltávolították őket.

Olaszországban számos "szociális központ" (ifjúsági ház) működik, gyakran illegálisan, rendszerint szélsőbaloldali csoportok tartanak bennük gyűléseket és koncerteket.

(MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.