Nagyon sokba kerülhet Szentgotthárdnak az osztrák szemétégető

A tavasszal elkészülő szentgotthárdi termálfürdő mellett szállodát terveznek. Lapunk információi szerint a városban attól tartanak, hogy az osztrák területen, a vasi városhoz közel felépítendő hulladékégető várhatóan elriasztja majd a vendégek egy részét. Az elmaradó bevételek mellett a finanszírozók is figyelmeztettek: ha felépül a hulladékégető, rosszabbak lehetnek a korábban számítottnál a szentgotthárdi szállodaberuházás hitelfeltételei. Szentgotthárd polgármestere több száz milliós kárra számít öt év alatt, ha a város nem tudja befolyásolni az osztrák hulladékégető-beruházást.

Bécsi tudósítónk ugyanakkor azt jelentette, hogy a heiligenkreuzi szemétégetővel kapcsolatban az osztrák kormány úgy véli, hogy "egyelőre elsietett a magyar aggodalom. A szemétégető még csak papíron létezik, van mód a tervek technikai korrekciójára. Másrészt a tervezetthez hasonló konstrukciójú szemétégető működik Bécs közepén, minden környezetszennyezési probléma nélkül. Az osztrák kancellár egyébként azt is közölte, hogy szívesen látják a magyar szakértőket, környezetvédőket, újságírókat a bécsi létesítményben, hogy maguk is meggyőződjenek arról: az aggodalom eltúlzott, s az osztrák fél a legmesszebbmenőkig figyelembe veszi a környezetvédelem szempontjait."

(Részletes információk a szerdai Népszabadságban.)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.