Ruhaszárítóval a megerőszakolt darfúri nőkért

Március nyolcadikán - a Nemzetközi Nőnapon - az Amnesty International (AI) köszöntés helyett a nők elleni erőszakra kívánja felhívni a figyelmet, ezen belül is a nemi erőszakra. Az AI aktivistái ezúttal a nyugat-szudáni
Darfúr régióban tömegesen megerőszakolt darfúri nőkért kampányolnak egy ruhaszárító-kötél akcióval, valamint levélírással és aláírásgyűjtéssel.

Csütörtökön 13.00 és 14.00 óra között az aktivisták egy, a megerőszakolt nők megszaggatott és összemaszatolt ruhadarabjaiból álló ruhaszárító kötelet függesztenek ki a Blaha Lujza téren, és aláírást gyűjtenek a darfúri nők védelmében. Sötétedéskor érkezik ugyanoda az aktivisták egy másik, a Lánchídtól vonuló csoportja, akik gyertyagyújtással tiltakoznak a nőket érő erőszak ellen.

Darfúrban 2003 óta fegyveres konfliktus dúl, amely eddig több mint 300 ezer civil életét követelte, további 2 millióan pedig otthonaikat elhagyva, menekülttáborokba kényszerültek, miközben a fegyveresek - a hadviselés
részeként - több ezer darfúri nőt erőszakolnak meg. Több mint 3 és fél millió ember túlélése a nemzetközi segélyektől függ. Az ENSZ Biztonsági Tanács már határozott arról, hogy békefenntartókat küld Szudánba, ám a
szudáni kormány nem engedi be őket. (Forrás: Amnesty International)

Szudáni napló a NOL-on >>>>

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.