Szombat: munkanap

Közel kétszeresére növeli lengyelországi kapacitását a Fiat, mely bérmunkában Fordokat is gyárt majd.

Két éven belül a jelenlegi félmillióról egymillió fölé nő a lengyelországi autógyártó kapacitás. A Panda után az új 500-as Fiat készül májusban, és Tychyben gyártja majd új Ka típusú minijét Ford. A Panda szerkezetére épülő 3,3 méteres Cinquecento és a Ka éves darabszáma negyedmillió lesz, a közös fejlesztésnek köszönhetően a Ford 200 millió eurót takarított meg. Az új 500-asnak ekkora darabszámmal azonban nehéz lesz behozni elődjét: az 1957-es változatból húsz év alatt 3,9 millió kelt el. A Fiat éppen ezért újabb beruházásokkal és három műszak bevezetésével a tavalyi 285 ezer helyett két éven belül 530 ezer autót akar gyártani Tychyben, ahol szombaton is dolgoznak majd, ha a piaci igények megkívánják.

A többi márka is növeli teljesítményét Lengyelországban: a Volkswagen 100 ezerről 160 ezerre növeli kishaszonjármű-kapacitását: Lublinban készülnek a Caddyk. Az Opel évente 180 ezer Agilát, Astrát és Zafirát gyárt Gliwicében. A General Motors szerződésének értelmében a varsói FSO gyárban évi százezer Chevrolet Aveo kocsit szerel össze. Az egykori Daewoo-partner 2000-ben csődbe ment, a tulajdonos 2011-ig 150 ezer autó gyártásához 62 millió eurónak megfelelő állami garanciát kapott 16 millió eurónyi egyéb támogatással, melyet az EU is jóváhagyott. Az ukrán AvtoZaz járműgyártó 2005-ben 20 százalékban tulajdonos, a többi az államé.

Szerdán 6 forinttal emeli a 95-ös benzin és 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol. A társaság legutóbb egy hete drágított - éppen ugyanígy. A mostani emeléssel a gázolaj átlagára 250 forint fölé kerül, a benziné 260 forint körüli lesz. A kutak között azonban 10-15 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a vevők. (MTI)

A Fiat Pandák után 500-asok és Ford Ka modellek is készülnek Tychyben
A Fiat Pandák után 500-asok és Ford Ka modellek is készülnek Tychyben
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.