Most is sikerült úgy beszélni a nemzetközi vándorlásról - mindkét oldalon -, hogy az adatok alapján feltárható valóságnak a szele sem érintett meg minket. Az egyik oldalon van egy, azaz egyetlen dokumentum rengeteg alá nem támasztott normatív kijelentéssel, miszerint állandósult magas szintű bevándorlás (értsd 30 ezer fős bevándorlási többlet) "szükséges", mely részben ellensúlyozza a negatív demográfiai folyamatokat, amely pedig a bevándorlóknak "spontán vagy tervezett" lehetőséget ad a globális gazdasági különbségek csökkentésére. S van még egy rövid passzus arról, hogy az "akár milliós nagyságrendű külföldi eredetű népességet" "a legnagyobb valószínűség szerint ázsiai országból érkező migránsok adják majd", illetve: "az ázsiai migránsok különösen fontos szerepet kaphatnak a jövőben", s e folyamatra "rá kell erősíteni". A dokumentum mindezt anélkül állapítja meg, hogy megvizsgálná a bevándorlás állampolgárság szerinti összetételét az ázsiai országok szempontjából az elmúlt időszakban.

A másik oldalon pedig van minden: "létérdek", "Budapest Európa Hongkongja", "200 ezer kínai" Magyarországon, "Kárpát-medencei vízkészlet". Üres, de egyben bántó hőbörgés. Az alábbiakban legalább fogalmazzunk meg néhány komolyabb állítást annak érdekében, hogy a köz értesüljön arról, mi történik az idevándorlás ügyében, és esetleg mi várható. Eközben egyszerre kell vitatni a riogatást és a liberális verbalizmussal "menedzselt" migrációs politikát, azaz az énközpontúság mindkét formáját.

Az első komolyabb tény az, hogy bizony már most is több százezer, valamikor külföldi állampolgár él legálisan hazánkban, túlnyomó többségben környező országbeli magyarok, de nem csak azok. Ha az ide- és elvándorló külföldiek közötti különbségeket összeadjuk, akkor már több mint 250 ezer idevándorló él hazánkban, akik az elmúlt tizenöt évben jöttek Magyarországra. Háromszor ennyi idő alatt, 2050-ig könnyedén el lehet jutni a milliós nagyságrendig. Ezt a tényt közszereplőink általában elfelejtik. Ebből a hosszú távú trendből azt vizionálni, hogy teszem azt 2007 decemberében Fujian tartományból óriás vonatok (ajjaj, vagonok) érkeznek a "Keleti" pályaudvarra, és ideszállítanak százezerszámra "idegen kultúrájú ázsiaiakat", nos, ez nem igazán életszerű, hogy finoman fejezzem ki magam.

A fenti összesített egyenleg azonban komolyabb értelmezésre szorul. Először is az elvándorló külföldiek száma biztosan nem pontos. Másrészt fontos, hogy a külföldi kategóriából ki lehet lépni, azaz meg lehet szerezni a magyar állampolgárságot. És ezt igen nagy számban meg is adjuk, hiszen majd' minden második, de legalább minden harmadik regisztrált idevándorlóra jut egy kiadott állampolgárság. Tehát az idevándorlók jelentős része állampolgárrá válhat, no, nem kis költségek, hányattatás és időráfordítás révén.

Világos, hogy az adott szabályozás, a történetileg is létező kapcsolati hálók, a kulturális és nyelvi előnyök révén főképp határon túli magyarok válnak teljes jogú állampolgárrá. És ez teljesen rendben is van. Miért is lenne másképpen, leszámítva azt, hogy nagyon sok nem állampolgár erdélyit és kárpátaljait kihasználunk kőművesként, segédmunkásként, takarítóként, cselédként az adott gazdasági rend törvényszerűségei következtében.

A "nem magyarok" esetében ez az állampolgársági szűrő már igen erős, és Oroszországot leszámítva a távolabbi országok polgárai nemigen kérnek és kapnak állampolgárságot. Különösen erős ez a szűrő a kínai állampolgárok esetében, akik állandósult (figyelj!) több ezres (2006-ban 8584) létszámuk ellenére döbbenetesen alacsony számban jutnak el eddig a pontig. Mindösszesen néhány tucatnyi (eddig 46) állampolgártársunk rendelkezett az élete során kínai állampolgársággal. Az állampolgárrá válás összetett társadalmi folyamat. Ha megkérdezzük a Kínából érkezőket (ilyet is lehet ám tenni), akkor ők bizony komoly diszkriminációról és hányattatásokról számolnak be. És ezt a kálváriát a weberi kisvállalkozó és a magyar cseléd mintái szerint mondják el. Valahogy úgy, hogy szemben a magyarokkal mi állandóan dolgozunk, éjjel és nappal, mindent rendesen fizetünk, mégis állandó packázásnak vagyunk kitéve, és bűnözőnek tekintenek minket. Ilyenek ezek az idegen kulturális minták például a vallástalan, buddhista vagy (most kapaszkodj!) keresztény kínai lakótársaink között.

A másik "kiút", ha valaki meghal. Ennek esélye rövid távon a vándorlók körében nagyon csekély, hiszen átlagéletkoruk igen fiatal. Aligha rontják a magyar halálozási statisztikákat. Így van ez a kínai állampolgárok esetében is, és ezért olyan nehezen érthető, hogy nemzeti és nem nemzeti bulvárlapjaink publicistái és újságírói állandóan a halott kínaiak útlevelével "élcelődnek", bizonyítandó, hogy már több százezren vannak itt. Amennyiben magyarországi beutazásra jogosító útlevelekről van szó (és ez látszik értelmes feltevésnek), akkor bizony kínai lakótársainknak nap mint nap sósavat kell inniuk ahhoz, hogy kellő számban tudjanak útleveleket előállítani. E toposz rasszista jellegéhez nem fér kétség: a kínaiakat en bloc nem lehet megkülönböztetni, ergo állandóan élnek ezzel a csalási lehetőséggel. Talán egyszer a szemükbe kellene nézni, és akkor eloszlana ez a rasszista előfeltevés.

No de vissza a migrációs folyamatokhoz. Európa legalacsonyabb migrációs arányszámokkal rendelkező országai közé tartozunk. Magyarország nem igazán vonzó migrációs célpont, kivált, ha leszámítjuk a környező országok magyarjait, illetve sajátos státuszuk miatt az illegális, ingázó - nagyobbrészt ugyancsak magyar - vendégmunkásokat. A múltbeli tendenciákat figyelembe véve nehéz azt mondani, hogy Magyarországot elöntenék a bevándorlók, különösen a nem magyar ajkúak. És ez talán nem véletlen.

Hiába vagyunk uniós tagállam, attól még több tényező hátráltatja a tömeges bevándorlást, és ezért is nehezen érthető az inkriminált anyag, a riogatásokról nem is beszélve. A munkaerőpiac nagyon rossz állapotban van, másfél millió regisztrált munkahely szűnt meg az elmúlt másfél évtizedben, a foglalkoztatottsági ráta sajnos nagyon alacsony. (Ez dönti romba az ellátórendszereket, nem a demográfiai okok.) Bizony nehéz itt munkát találni, és a munkahelyek védettsége gyenge. A "rossz" országból érkező bevándorlók így aligha tudnak végzettségüknek megfelelően elhelyezkedni, és nemigen látom, miért változna ez meg a jövőben ráolvasásra. A magyar nyelv nehéz, idegen nyelven viszonylag kevesen beszélnek, és intézményesen nemigen segítjük elő a kommunikációs nehézségek megoldását.

Azon országok, amelyek az idevándorlók fontosabb csoportjait adják (főképp Románia), mostanában gazdaságilag hozzánk képest jobban növekednek, és így az egyik legfontosabb vándorlási ok gyengülni látszik. Nem tűnt el, de gyengül, nem is beszélve arról, hogy a romániai vándorok előtt a migrációs tér kinyílik, és vannak nálunk sokkal vonzóbb országok. Tehát a mai legális vándorlási egyenleg aligha nőhet meg drasztikus mértékben, s a jelenleginél is jóval magasabb, 30 ezres többlet állandósulása erősen kérdéses. Ukrajna és Szerbia ettől még fontos kibocsátó állam lehet, de a jelenlegi szintnél magasabb legális migráció e két ország esetében sem szükségszerű. Tehát igen komoly telepítgetésekre kellene felkészülni ahhoz, hogy a mainál sokkal nagyobb migrációs "nyomásnak" legyünk kitéve, hacsak nem történnek nagyon komoly környezeti vagy háborús katasztrófák olyan területeken, amelyekkel egyáltalán van valamiféle komolyabb migrációs kapcsolatunk. A migráció ugyanis nem ad hoc kapcsolat, hanem történetileg kristályosodik ki. Tehát mielőtt liberálisan vagy nemzetien vizionálnánk, védenénk, telepítenénk és szelektálnánk "mi, európaiak", érdemes a folyamatokra figyelni, és azokra reagálni. Más szavakkal, megnézni, kik jönnek, milyen állapotú országba és miképpen fogadjuk őket, s ebből kiindulva lehet aztán átgondolni értelmes, higgadt, nyilvános viták során, hogy mit kívánunk tenni hazai és külföldi embertársaink boldogulásáért Magyarországon. Például.

A szerző szociológus