Német erősítés a dán zavargóknak

Vasárnapra megnyugodni látszottak a kedélyek Koppenhágában a több napon át tartó zavargások után, a felelősök keresése azonban csak most kezdődik.

Dán illetékesek szerint a tüntetéseken jelentős szerep jutott a "német erősítésnek": számos német bajtárs - a katasztrófaturistákhoz hasonlóan - most a "jó bulinak" tűnő zavargások miatt ruccant át a szomszédos Dániába. Közülük jó néhányat letartóztattak, és kiutasítottak az országból. A hét végén megerősítették az ellenőrzést a dán-német határon is, miután Hamburgban és Hannoverben is zajlottak szimpátiatüntetések. Nem úszta meg a hétvégét Koppenhága jelképe, a kis hableány szobra sem: ismeretlenek rózsaszín festékkel öntötték le.

Az úgynevezett autonóm miliő ismerői szerint Koppenhága átveheti Berlintől Európa "zendülő fővárosa" címet: május elsején eddig hagyományosan Berlinben gyülekeztek az alternatív, általában antikapitalista fiatalok, hogy autók felborogatásával és a rendőrökkel vívott utcai harccal hívják fel magukra a figyelmet. December óta Koppenhága Nörrebro negyede a kedvelt helyszín: mint emlékezetes, már karácsony előtt voltak utcai harcok a rendfenntartók és a fiatalok között. Ekkor esett először szó az 1982 óta önkényesen használt ifjúsági központ bezárásról. Az épületben a többi között Björk és Nick Cave is koncertezett, ám 2000-ben a koppenhágai önkormányzat eladta az épületet egy fundamentalista egyházi szervezetnek. A fiataloknak állítólag számos csereingatlant ajánlottak, ám azok egyiket sem fogadták el. Az ingatlanügylet miatt sokat bírált Ritt Bjerregaard koppenhágai főpolgármester azzal védekezett, hogy a magántulajdont mindenkinek, még az autonómoknak is tiszteletben kell tartaniuk.

A tüntetések múlt csütörtök robbantak ki ismét, miután a rendőrség a terroristaellenes egységekkel kiürítette az ifjúsági központot. Több száz fiatal válaszul szemeteskukákat és autókat gyújtott fel, petárdákat hajigált és kockakövekkel dobálta meg a rendőröket. Az összetűzések híre futótűzként terjedt, a résztvevők SMS-ben hívtak segítséget - olykor külföldről is. A rendőröket viszont szemmel láthatólag nem érte váratlanul a heves ellenállás: könnygázzal és páncélozott járművekkel vették fel a harcot, és vidékről is erősítést hívtak. Eddig közel 700 embert vettek őrizetbe, köztük száz külföldit. A hírügynökségi jelentések szerint a határozott (a város történetében példátlan) rendőri fellépésnek köszönhető, hogy vasárnap reggelre többé-kevésbé visszatért a nyugalom a dán fővárosba.

Az úgynevezett autonóm mozgalmaknak Németországban nagy hagyományai vannak: a társadalmi rendről független, anarchista-libertáriánus, saját keretek közti élet különösen az 1970-1980-as években lett népszerű Nyugat-Berlinben és Hamburgban. A magukat alternatívoknak is nevező fiatalok (olykor a hippikkel, punkokkal együtt) saját közösségeket, hálózatokat hoztak létre, nem használt ingatlanokban ütöttek tanyát (házfoglalóknak is nevezték őket). Jellemzően atomerőmű-ellenes vagy békepárti tüntetéseken jelentek meg, az erőszak csak néhány csoportjukra jellemző. (I. E.)

Az utcai zavargások második napja Koppengágában egy foglaltház kiürítése miatt
Az utcai zavargások második napja Koppengágában egy foglaltház kiürítése miatt
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.