Hitel és retorika

Krausz Tamás letette a garast, február 8-án megjelent írásával (Utat tévesztünk?). Egyszerűen, tudós emberhez méltóan, hogy figyelmeztesse Gyurcsány Ferencet és az MSZP-t a párt szociális hitelességének megőrzésére és elvesztésének következményeire. Abban egyetértek a szerzővel, hogy a társadalom-, illetve történelemfilozófiai kérdéseken az ítéletalkotás "joga" valóban azokat illeti meg, akik eljutottak az elméleti ismeretek tudományos szintjére. De persze még a tudományos elemzésen alapuló "ítéletek" sem örökérvényűek. Amit pedig az évente egyszer erre kötelezett politikusok mondanak, még a napi politikai gyakorlatban is, csak többnyire tiszavirág-életű magyarázkodás vagy okoskodás a hatalom megtartása érdekében. (Jobb esetben forrásanyag a társadalomkutatók, történészek, politológusok számára.)

A szociáldemokrácia, a "baloldaliság" válsága feloldására, a baloldali értékrendek megmentésére, korunkhoz "igazítására" az elmúlt évtizedekben számos baloldali politikus "alkotott" különféle elméleteket.

Baloldali gondolkodású lévén, a Krausz Tamás által a világban uralkodó állapotok és folyamatok jelzésszerű leírásával és számonkérésével egyetértek.

A szerző utal rá, hogy nem fogadhatja el kritika nélkül (nem csupán a retorikában, hanem a kormányzási gyakorlatban sem) a neoliberalizmus társadalommagyarázatát, illetve az arra építkező gazdaságpolitika gyakorlás törekvéseit sem. Ez még nem zárja ki az együtt kormányzás nem csupán lehetőségét, hanem szükségességét.

A "szociális kapitalizmus" lehetőségét mint társadalmi-gazdasági paradoxont, a "polgári" társadalom-, gazdaság-, történelemtudomány jeles képviselői is kétségbe vonják. Sőt, a paternalista ellátási rendszereket kifejezetten a fenntartható fejlődés gátjaként mutatják be.

Lehet, sőt kell is ezt vitatni, de a tőke tulajdonosait és menedzselőit ez különösképpen nem érdekli. A föld (és lehet, hogy nemsokára a világ) gazdasági verseny és piaci tartalékai még sokkal nagyobbak, mint sem - bármilyen átmeneti kudarc ellenére, mint például a szabad pénzalapok luftballonjának kipukkadása - lényegi változtatásra, visszavonulásra (?), szociális megfontolásokra szorítkozna.

Ebben a világgazdasági rendszerben valóban szó sem lehet, hogy utolérjük Nyugat-Európát, pontosabban egyes országait. Az ellátmányok és jogosultságok a demokráciákban gazdagságfüggők. Ma a gazdagságot - bármennyire nem lelkesíti ez a humán szellemet - az ország részvétele, részvételi lehetőségei a nemzetközi gazdaságban (a globalizációban?) határozza meg. Ez szab határt az ellátmányok és jogosultságok, a szociális ellátások mértékének és minőségének; nem elfogadva, de tudomásul véve, hogy a piac szereplőinek befolyása (ma még) erősebb, mint a kormányzati politikai-gazdasági döntéseké.

A szocialista és a neoliberális gazdaságpolitikai gondolkodás itt válik ketté. Az említett történelmi "ma még" a szocialisták számára nem jelentheti a társadalmi gondoskodás eszméjének és gyakorlatának feladását. De a populáris demagógiát - úgy vélem - csak akkor kerülhetik el, ha megértik, és az emberekkel megkísérlik megértetni a lehetőségeiket, megvilágítva és megértetve, hogy a tőke és munka ellentéte korunkban is "releváns".

Szociáldemokrata szellemiségű kormánynak tehát kötelessége a szociális gondoskodás, de paradox helyzete korlátozza ebben. A pártnak viszont e korlátozottságot feloldandó kérdésként kell kezelnie. És ezen a ponton Krausz Tamás "ajánlásait", tartalmukat, minőségüket, lehetőségeiket is ebbe a "szituációba" helyezve kell körültekintőbben, tudományos igényességgel feltárni és bizonyítani.

Enélkül a demokrácia, a társadalmi részvétel a kormányzásban, a szociálpolitika és a többi, valamennyi párt (és civil szervezet) számára egyaránt használható, de ködös retorika csupán.

Szeitz János

Budapest

Miért is van a jutalék?

Vályi Gábor olvasói levelére szeretnék reagálni. (Fekete pont minősége, február 7.) A témában háromszoros minőségben is ismerős vagyok: mint szülő, mint pedagógus és mint egy 900 fős középiskola tankönyvfelelőse.

Három gyerekem már diplomás, a negyedik főiskolás, ők általános és középiskolai tanulmányaik során mindig használták a tankönyveiket. Véleményem szerint amit az órán diktál a tanár, az jó segítségnek, kiegészítésnek a tankönyv mellé, de nem helyette. Ha a levélíró gyerekeit tanító kollégák azt tartják, hogy fölösleges a könyv, akkor minek rendelték meg?

Amikor tanítottam (ma már az iskola könyvtárosa vagyok), nyelvtanárként mindig használtattam a tanulókkal a tankönyveket, amihez vázlatot, kiegészítő anyagot írtam vagy diktáltam.

Tankönyvfelelősként azért szeretnék reagálni, mert volt egy mondat a rendelést összeállító pedagógus százalékjutalékáról, ami azt sugallja, hogy miattuk vetetik meg a gyerekekkel a fióknak szánt tankönyveket. A hír igaz, jutalék van. A hangsúly azonban a rendelést összeállítón van, mert a könyvek megrendeléséről - ahogy Vályi Gábor maga is említi - a szaktanárok döntenek, mi valóban csak összeállítjuk és továbbítjuk a kollégák igényét.

És ha már szóba kerültünk, szeretném világossá tenni, hogy mi is a dolga egy tankönyvfelelősnek a jutalékért. Februárban összegyűjti, kitölti, továbbítja a szaktanárok rendelését. Június elején módosítja a létszámot a beiratkozásnak megfelelően. Augusztusban átveszi a tankönyveket (én például 11 ezer darabot), intézi az ingyenes tankönyvekkel járó adminisztrációt, öszszeállítja a tanulók könyvcsomagját (mivel nem kötelező a tankönyveket megvenni, tanulónként egy osztályon belül se mindenki ugyanazt kéri), árusít, nyugtát, számlát ír, övé az anyagi felelősség, pótrendeléseket intéz, visszárut csomagol, elszámol a terjesztővel, és az ingyenesek miatt a saját iskolafenntartójával. Mindez az én esetemben jóval több mint száz munkaórát jelent, több tonna többszöri mozgatásával. Mivel ezt a normális munkánk mellett végezzük, az adminisztrációra hét végén és éjjel szoktunk sort keríteni.

A tankönyv helyetti fénymásoláshoz pedig csak annyit, hogy ez a módszer éves szinten biztos drágább és környezetkárosítóbb, mint a tankönyv, ráadásul ez is a szülők zsebében való turkálás.

Lauer Katalin

Mosonmagyaróvár