Újraindul a Postabank-per

A magyar államnak a Postabank három egykori könyvvizsgálója ellen indított kártérítési perében a 132 milliárd forintos konszolidációs kárt illetően a Fővárosi Ítélőtábla megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet, és új eljárásra utasított.

A mintegy 40 milliárdos részvénynévérték-csökkenésben megnyilvánuló vagyonvesztést illetően ugyanakkor jogerősen elutasította az állam kárigényét. A hat évvel ezelőtt kezdődött és most első fokon újrainduló per még évekig eltarthat.

Az állam és több állami cég azért indított pert a Postabank 1994 és 1998 közötti három könyvvizsgálója, a Deloitte, az Arthur Andersen és a Prudentia ellen, mert álláspontja szerint hozzájárultak ahhoz, hogy a pénzintézetről hamis kép alakuljon ki. Az alperesek auditált postabanki mérlegei alapján került sor az 1997-es és 1998-as tőkeemelésekre, majd a bank konszolidációjára, amelyek összességében mintegy 170 milliárd forintjába kerültek az államnak. A felperesek kétfajta jogcímen összesen mintegy 170 milliárd forintos kárigényt kívántak érvényesíteni a perben.

Az elsőfokú bíróság az Andersen és a Prudentia esetében elutasította a keresetet, de kimondta, hogy a Deloitte és az állam fele-fele arányban felel a kárért. Így a mostani ítélettel a Deloitte mindenképpen nyert, hiszen a részvénynévérték-csökkenésért már biztosan nem kell fizetnie kártérítést. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.